Hivatalosan mintegy 1500-an, valójában több mint 2000-en élhetnek a Kolozsvár széli, szemétdombok melletti gettókban jelenleg. Szeméttengerben és tákolt viskókban lakik jó részük, házak a jobb helyeken vannak. Van ugyan lakhatási program, aminek célja hivatalosan a szegregáció megszüntetése, több mint száz család kijutott az évek során, de ez csepp a tengerben. Főleg, hogy újra is termelődik a gettó lakossága. Mióta bezárt a szeméttelep, az itt lakóknak már nem a „bányászat”, a szemét a fő jövedelemforrásuk, és még a visszaváltható italcsomagolások gyűjtése sem jelent biztos jövedelemforrást, mert azt lenyúlják a hulladékkezelő nepáli vendégmunkásai. A többségnek, legalábbis a legelőkelőbbnek számító Coastei részen van munkája és állandó jövedelme, mégsem sikerül kijutniuk nekik sem önerőből. Ott jártunk, és próbáltuk megérteni, mi az oka.

Patarétről, a Kolozsvár széli, szeméttelep melletti nyomortelepről már sokszor és sokat írtak, Wikipédia-szócikk is van róla, filmeket is ihletett (Pejó Róbert Dallas Pashamende, Andrei Schwartz Wasteland, azaz Szemétdomb). Mi a helyzet 2024 decemberében, kik és hogyan élnek ott, milyen kilátásaik vannak a kijutásra, és milyen elképzeléseik vannak erről? – ezt akartuk megtudni kollégáimmal, ezért mentünk oda.

Kísérőnk is volt a látogatáshoz, anélkül valószínűleg esélytelen beszélgetni, körülnézni. Így sem nagyon álltak szóba velünk, manapság nemigen hajlandók beszélgetni az ott lakók, tudtuk meg az idegenvezetőnktől, Szakáts Istvántól, aki 12 éve áll kapcsolatban és szervez programokat a Pataréten élőkkel.

50 lejért sem állnak szóba

Míg oda tartottunk Szakáts elmondta, egy nappal korábban két magyarországi szociológust vitt ki Patarétre, akik három kérdőívhez szerettek volna interjúzni, amiért fejenként 50 lejt fizettek volna, azonban alig akadt egy ember, aki vállalta. Szakáts István szerint a magyarázat az, hogy marginalizált, traumatizált ez a közösség, és amikor meglátnak egy jól szituált embert, aki kiérkezik akár a drága fényképezőgépével, úgy ítélik meg, hogy ez az ember az ő hátukon akar, fog pénzt keresni.

Hivatalosan mintegy 1500, a valóságban több mint 2000 ember lakik a szeméttelep környéki gettókban. Hogy ezt honnan tudni? Szakáts elmondta, nemrég azt számolta össze az egyik szervezet, hogy hány karácsonyi csomag szükséges majd a gyerekeknek: 1100 gyereket számoltak össze, innen a következtetés. A többségnek Szakáts szerint ma már vannak iratai, úgynevezett buletin provizoriu, azaz ideiglenes személyi igazolvány, vagy a környékbeli falvakból származnak, és oda szól a lakcímük.

Élet a hulladéklerakók körül

Kolozsvárt szokás, Nagyváraddal egyetemben, bezzegvárosként emlegetni, Románia legeurópaibb arculatú településeként hivatkozni rá, amiben van is igazság, főleg, ha nem mozdulunk ki a központból. Egy pataréti kiruccanás azonban olyan, mintha az ember sokezer kilométerre kalandozott volna el vagy hosszú évtizedeket utazott volna visszafelé az időben. Tíz kilométerre sem vagyunk a városközponttól, de a környékben már semmi európai nincs, olyan, mintha valahol a harmadik világban járnánk: reménytelen, sivár táj, szemétben fuldokló, a dél-amerikai favellák világát idéző nyomornegyed körvonalazódik a szemünk előtt, jobbra érdemes emberi sorsok temetője.

Bár a felületes szemlélő számára homogénnek tűnhet, a mélyszegénységnek ez az univerzuma is erőteljesen rétegződő. Pataréten belül több telep létezik, mindegyik külön kis világ, melyek között a külvilág számára nehezebben érzékelhető, de a bennük élők számára nagyon is kézzelfogható minőségbeli különbségek vannak.

Bármily nyomorúságosnak tűnik is egy átlagos színvonalon élő erdélyi számára, a Coastei telep Pataréten belül a legjobbnak számít, viszonylag a legemberibb életkörülményeket biztosítja. A Dallas, mely a legrégebbi közösség Pataréten, már egy fokkal lejjebb helyezkedik el, a nyomor legmélyebb bugyrát azonban a Cantonului jelenti. Míg előző kettő olyan épületekből áll, melyek, bármily szedett-vedettek, de azért egy kis jóindulattal háznak nevezhetők, utóbbit kizárólag hulladékanyagokból összetákolt viskók alkotják, csoda, hogy nem rogynak a bennük tengődők fejére.

A kíváncsi idegen errefelé, főleg a Cantonului telepen, nem szívesen látott vendég. Szakáts szerint, ha meglátják, hogy fotózunk, akár az autóból, megtörténhet, hogy betörik a jármű ablakát. Megtapasztaltuk, hogy nem túloz, nem sok hiányzott hozzá, hogy szélvédő nélkül maradjunk.

Első utunk a Coasteire vezetett. Pataréti viszonylatban jónak számító házak, utólag hozzájuk tákolt toldalékokkal, mindenhol jelen levő, helyenként halmokban tornyosuló szemét és sok, meglepően jól táplált és barátságos kutya: ez a kép fogadott bennünket. 

Ide toloncoltak ki 2010-ben a kolozsvári Coastei utcából 76, főként roma családot, 350 embert. Ez egy ipari terület, amit részben beltelekké nyilvánított az önkormányzat, még amikor kitelepítette a városból az itt lakók egy részét, mondta el Szakáts. Itt van áram és közvilágítás, sőt vezetékes víz is. A többi telepen élőknek csak közös csapjaik vannak az út mellett. 

Mielőtt bemennénk a telepre, körbetekintünk, innen jól belátni a környéket. Balra fent látszik a Kolozsvári Közterület-fenntartó Vállalat (RADP) szeméttelepe és egy kisebb domb, a Salprest szeméttelepe – mutogatja Szakáts.

A szemétdombok közelében néhány kisebb viskó látszik. „Nagyrészt Maros és Hargita megyéből, Maroshévíz, illetve Szováta környékéről elszármazott embereké” – mondja Szakáts István. Kérdésünkre, hogy mi hozta őket ide, azt mondja, „az éhenhalás”, azaz a menekülés előle. A jobb élet reményében jöhettek ide, aztán nem volt erőforrás visszamenni.

Az út innenső oldalán, közelebb a Coasteihez van a Terapia gyár hulladéktelepe. A toxikushulladék-gyűjtőt Szakáts szerint „néha ki szokták nyitni, hogy szellőztessék, ha nem, felrobban. Jó büdös”. A Coasteitől balra lent van a Dallas nevű telep, majd tovább a Coasteitől balra a kolozsvári repülőtér. Távolabb a Cantonului utcai rész, a szemétdomb közelében pedig a Rámpa. Nem kérdés, hogy ez egy egészségtelen környezet az itt lakóknak.

A hulladékkezelés kudarcáról árulkodó felszámolatlan szemétdombon kívül egy másik kolozsvári kudarc emléke is Pataréthez kötődik: „az a földtúrás ott, meg ott, az a Transilvania Smart City projekt, a híres, bedöglött Transilvania Smart City, Európa legnagyobb Smart Cityje” – mutat szembe a dombtetőre Szakáts.

A hatvanas évek óta élnek Pataréten emberek. Régebb ők voltak a „bányászok”, akik válogatták a szeméttelepre kihordott szemetet, szortíroztak, gyűjtögettek, és eladták egymásnak, amiket találtak, ez a lehetőségük azonban megszűnt, azzal hogy bezárt a szeméttelep, mondta el a kísérőnk. Mostanában abból élnek Szakáts István szerint, hogy bevásárló kocsikat tolnak, taxiznak, a Supercom köztisztasági vállalatnál sofőrködnek, vagy a RetuRO betétdíjas rendszert kezelő vállalatnál, futárkodnak, külföldön is dolgoznak, és nyilván ez a hely sem mentes a bűnözéstől. A visszaváltható italcsomagolásokat – bár sok 50 baniból szép összeget lehet összehozni – nem gyűjtik, mivel a Supercomnál dolgozó nepáli vendégmunkások összeszedik előlük.

Coastei: az itteniek dolgoznak is

A Coasteien viszonylag tisztességes házak vannak, és hozzájuk toldott viskók, tákolt kerítések. „Vannak a barakkok, amiket az állam épített, és utána volt a toldás-foldás. Az úgynevezett utcáik már mind toldások. Amin szatellit antenna és kémény van, azok a hivatalos építmények” – mutogatta Szakáts. Fent a kis templom, és a többi viskó viszont már nem az.

Körbesétálunk, alig lézeng néhány ember az „utcán”, több a kutya, kíváncsian szimatolnak, kevés ugat ránk. Van, aki fát vág a háza előtt.

Láttunk hintát, kis virágoskertet is az egyik ház előtt, bár most már inkább festett kövek díszítik. Száradó szőnyegek állnak több kerítésen, és rengeteg a szemét. 

A Coasteien van, akinek autója is van. Az olasz rendszámú járműnek – ami mellett elhaladtunk – mint kiderült, a tulajdonosa Olaszországban dolgozik. Nemcsak ő dolgozik: hanem itt szinte mindenki Szakáts szerint, egyébként „éhen halnának”. Az egyik férfi, aki interjút nem vállalt, de hallhattuk, ahogy beszámol a kísérőnknek, elmondta, hogy most egy futárcégnél dolgozik, és összesen 3700 lej a jövedelme, 3000 fizetés plusz az ebédjegyek. Azt tervezi, januártól újra kamionsofőrként dolgozik, mint korábban is.

Miért nem költözik el ő és a többség onnan mégsem, ha egyszer dolgozik és jövedelme van? Szakáts szerint, mert a kiköltözéshez ennyi még nem elég egy családnak, de a fő érv, hogy a városban nem tudják megszervezni az életüket. Jelenleg az öregek tudnak vigyázni a gyerekekre, de ha elköltöznek, nincs, akire bízzák őket, míg dolgoznak. Kevés emberrel találkoztunk a házak között, beszélgetni egyedül egy kétgyerekes anyával, Crina Dianával sikerült.

A 19 éves nő korábban a Cantonului utcában élt, így valójában azzal javultak az életkörülményei, hogy felköltözött a Coasteire, ahol már csak azért is jobb, mert itt „csak” egerek futkosnak a lakásukban, nem patkányok, mint a Cantonuluion. Crina Dianára, becenevén Didire és családjára a következő cikkünkben térünk vissza.

Kapcsolódó

Bezzegváros szégyenfoltja: a Kolozsvár melletti, pataréti gettókban jártunk, 2. rész

Crina Diána két gyermekével él Patarét Coastei részén. Az ő történetéről számolunk be cikksorozatunk második részében. 

Patarét Kolozsvár gettó nyomortelep

A lakhatási és közösségépítő szociális projektek sikeréről és Patarét többi részéről számolunk be cikksorozatunk harmadik részében.  

Kapcsolódó

Bezzegváros szégyenfoltja: a pataréti gettókban jártunk, 3. rész

Hol tart most a Patarét felszámolásának projektje, és mennyit segítenek a közösségépítő és érzékenyítő rendezvények?

Patarét nyomortelep gettó Kolozsvár