Április végén kiállítással zárult a Tranzit Háza Visual Lab elnevezésű projektje, amely során fél éven keresztül, hétvégenként kísérleti képzőművészeti foglalkozásokat szerveztek kolozsvári és Kolozsvár környéki fiataloknak. A műhelyek ingyenesek és nyitottak voltak minden kolozsvári tinédzser számára, ám igyekeztek a pataréti fiatalok számára is elérhetővé tenni őket. Több mint 50 fiatal nyolc művész irányításával vett részt a foglalkozásokon, ahol kísérletezhettek filmmel, animációval, hanggal, interjúval, fotográfiával és alternatív fotográfiai eljárásokkal, valamint vegyes technikájú nyomtatással és kollázzsal is, a projekt végét pedig kiállítással zárták, amely egy hétig volt látogatható a Tranzit Házban, és amelyre mi is ellátogattunk.

A Tranzit Házba belépve olyan érzésünk támadt, mintha egy filmsorozat egyik jelenetébe csöppentünk volna be, a résztvevők száma a százat közelítette, az udvar telis-tele rohangáló gyerekekkel és beszélgető fiatalokkal. A kiállítótérben zene szólt, és a pataréti gyerekek táncpárbajt is rendeztek egy idő után. Volt, aki érdeklődve figyelte a táncot, míg mások a kiállítás anyagát szemlélték, de az biztos, a hangulat remek volt.

A vizualitás a tizenévesek mindennapi életének fontos része

Lorand Maxim, a Tranzit Alapítvány igazgatója kérdésünkre elmondta, manapság a vizualitás dominál a tizenévesek és a felnőttek mindennapi életében egyaránt, ezért volt fontos ezzel foglalkozni. „Ez valószínűleg a közösségi médiának és a képek rögzítését és feldolgozását megkönnyítő eszközöknek köszönhető. Mivel ilyen egyszerűen lehet manapság képet rögzíteni, a rögzítés mögötti folyamat egészen varázslatosnak tűnhet. Ugyanakkor, ha valaki nagyobb figyelmet fordít a képalkotás mögötti mechanizmusra, akkor minden alkalommal sokkal árnyaltabban láthat, értelmezhet és működhet” – vélte.

Elmesélte, hogy a projekt során fontos volt számukra megérteni, hogyan tárható fel az önkifejezés, és úgy gondolták, hogy a vizuális művészet jó kiindulópontot jelenthet ehhez. Azonban a vizuális médiumhoz hamar csatlakoztak más művészeti ágak is, mint például a hang, az interjúk, a zene és a szöveg.

Mint a programról elmesélte, a fiatalokat műhelyenként két művész fogadta, akik a vizuális művészetek különböző fajtáival ismertették meg őket, miközben együtt kísérleteztek. A műhelyeket vezető művészek sokféle háttérrel rendelkeztek, az animációtól a grafikai tervezésen át az újságírásig, a fotózásig, a linómetszésig és a nyomtatásig. A műhelymunkák négy tematikus műhelyre tagozódtak, amelyek egyenként 7 műhelyből álltak. A fiatalok pedig kísérleteztek filmmel, animációval, hanggal és interjúval, fotográfiával és alternatív fotográfiai eljárásokkal, vegyes technikájú nyomtatással és kollázzsal is, majd a fél éves foglalkozásokat kiállítással zárták. A műhelyeken összesen 53-an vettek részt.

„Nagy örömünkre szolgált, hogy néhány szuper közösségi facilitátorral, Maria Stoicával, Noemi Daviddal és Linda Gretával dolgozhattunk együtt. Ők tartották a közvetlen kapcsolatot a fiatalokkal és szüleikkel. Saját személyautókkal szerveztük meg a szállítást, és így fél éven keresztül minden hétvégén részt vehettek a programon azok a fiatalok, akik jelentkeztek” – fejtette ki.  

Önmagukról tanulhattak a kreatív folyamatok révén

Lorand Maxim szerint fontos megjegyezni, hogy nem a klasszikus tanítási-tanulási módszerekkel folytak a műhelyek a projekt fél éve során, tehát nem az információk megtanulása és visszamondása volt a cél, ahogy „sajnos” a legtöbb iskola működik. „Amit mi próbáltunk tenni, az a saját szubjektivitásunk felfedezése és kifejezése. Senki sem adhat leckéket önmagunkról, mert mindannyian egyediek vagyunk. A műhelyeken próbáltunk létrehozni egy kreatív összetartó közösséget, beszélgetni a minket körülvevő világról, és így tanulni valamit önmagunkról. Inkább felfedezés, mint tanulás volt” – magyarázta.

Kérdésünkre, hogy van-e hasonló kezdeményezés Kolozsváron, a Tranzit Alapítvány vezetője elmondta, nem sok van, de léteznek, és mindegyik elismerést érdemel. Ott van a Social Fiber Egyesület, a Khetane Közösségi Ház, a Puck Bábszínház, a Zbeng Cultural csoport, a Stația Teatru Muzical, és sokan mások, sorolta. Lorand Maxim szerint sokat tanulnak egymástól, és nem versengenek, hanem inkább együttműködnek, hiszen a kezdeményezések nem azonosak, de gyakran szellemiségükben egybeesnek, és mindegyik valami nagyon különlegeset kínál a résztvevőknek.