Alexandru Fechete, akit mindenki csak Pepe néven ismer, roma aktivista, szociális munkás, valamint az első pataréti roma fesztivál, a Khetane egyik szervezője. A Kolozsvár melletti romatelepen augusztus 12–14. között szervezett fesztiválon beszélgettünk vele ott megnyílt kiállításáról, a rendezvény keretében tartott tehetségkutatóról és arról, hogy mennyire nehéz megszervezni egy ilyen fesztivált, milyen nehézségekbe ütköztek.  

– A Khetane a közösség első fesztiválja. Több éves készülődés, gyűjtés után sikerült csak megvalósítani. Milyen nehézségekbe ütköztetek még?

– Nagy kihívás volt számunkra megszervezni ezt a fesztivált, mert egyikünknek sincs ilyen jellegű képzettsége, és amennyire én tudom, senkinek nem volt tapasztalata sem rendezvényszervezésben. Különösen nehéz volt pénzt gyűjteni és meggyőzni a zenészeket arról, hogy eljöjjenek Patarétre, hiszen meg kellett értetni velük, hogy mit is jelent Patarét. Nagyon sokat kellett improvizálnunk, hogy megoldásokat találjunk. Erről szól az egész.

– És hogyan magyarázta el, vagy győzte meg őket? Mit jelent Patarét?

– Patarét egy szegregált gettó, ez a valóság. Ezt jelenti, de ugyanakkor az emberek közösségét is jelenti, normális emberek közösségét, akik kevésbé szerencsések, mint mások. A születési lottón azt húzták szerencsétlenségükre, vagy szerencséjükre, hogy romának születtünk a pataréti gettóba. Születhettünk volna egy nagyon gazdag amerikai családba is, de nem így történt. De szerintem soha nem tudhatod, hogy végül áldás lesz-e az, hogy ide születtél, egy gettóba, vagy sem. Én legalábbis áldásnak élem meg, és ha újrakezdhetném az életemet, újból azt választanám, hogy ide szülessek.

– A fesztivál első napján tartották meg a „Pata-Cluj Avem Talent!” tehetségkutató döntőjét, ahová öten jutottak tovább. Milyen volt ennek a versenynek az elődöntője, sikerült tehetségeket felfedezni?

– A kolozsvári művész moziban tartottuk az elődöntőt, de nem csak Patarétről vártunk jelentkezőket, ez a verseny mindenkinek szólt, mert mi sohasem csak a mi etnikumunknak szervezünk eseményeket, hanem a közösség többi tagjának is. Azt gondolom, sok tehetséget fedeztünk fel, elsősorban a zene és a tánc kategóriájában, mert valahogy ez határoz meg minket, a vérünkben van. Ugyanakkor voltak más típusú előadások is, rajz például, és egy fiatal fiút ismertünk meg, aki nagyon tehetségesen rajzol. Sajnos az elődöntőn azt éreztem, hogy az emberek szégyenlősek, mert nem igazán szoktak hozzá a színpadhoz, vagy ahhoz, hogy rivaldafénybe kerüljenek. A roma közösségben rengeteg tehetség van, és én meg vagyok győződve arról, hogy felfedeztünk néhányat most ezekből.

– Úgy láttam, a döntőn azért jócskán megjelentek paterétiek, érdekelte őket a rendezvény. Hogy látja, mennyire sikerült a közösséget megszólítani, hányan jöttek el a fesztiválra?

– Az emberek jöttek és mentek, nem tudják azt, hogy mit kell itt csinálni, hiszen még nem voltak fesztiválok a környéken. A belépés ingyenes volt, és valahogy ez szabadabbá teszi őket, hiszen hogyha befizetsz egy fesztiválra, inkább ott maradsz, még akkor is, ha már unod kicsit. A Khetanén mindenki jött, ment, mi nem kényszeríthetjük őket, hogy eljöjjenek, elmentünk a közösségbe, szóltunk a fesztiválról, értük csináltuk, ők pedig eldönthetik, hogy ez mennyire érdekli őket. Szerintem ennek így kell lennie, inkább az ismertebb előadók érdekelték őket, a manele bulikra, kedvenc előadóikra érkeztek a legtöbben.

– A fesztivál keretében egy kiállítása is megnyílt, amely a romák történelmébe nyújt betekintést. Ez hogyan született, mikor fogalmazódott meg, hogy ennek utána akar járni?

– A kiállítás a saját kíváncsiságomból született, hiszen 38 éves koromig nem sokat tudtam a romák történelméről, a saját etnikumomról. Nagyjából három évet dolgoztam rajta, és nagyon nagy meglepetés volt számomra, hogy milyen sok információra bukkantam, amit korábban nem tudtam. Azért csináltam a kiállítást, mert szomjaztam arra, hogy többet tudjak meg a népemről, de azért is, hogy felhívjam a figyelmet híres roma személyiségekre. Ilyen például Charlie Chaplin, akiről kevesen tudják, hogy vannak roma gyökerei, de Johnny Răducanu, Anton Pann és Sir Michael Caine is.

Ugyanakkor azt is nagyon érdekes volt megtudni, hogy honnan származunk, és hogy miért is mentünk el az eredeti hazánkból. A romák egy magas kaszt tagjai voltak valahol Pakisztán környékén, harcosok voltak, és miután elvesztettek egy fontos háborút, el kellett menniük. Nagyon érdekesek ezek a történetek, ezeket mind az internetről tudtam meg, három évet kutakodva, hiszen nem létezik semmilyen könyv, ami ezt összesítené, úgy, ahogy a történelemkönyvekben sincsen egyetlen oldal sem a világ leghosszabb rabszolgaságáról, a romák rabszolgaságáról, amely körülbelül 500 évig tartott.

– Hogy látja most, jövőre is lesz Khetane?

– Anyagi forrásunk sosincs sok, idén sem volt, mert senki nem akar pénzt adni a romáknak. Senki nem akarja, hogy a manele zenével hozzák összefüggésbe, mert nálunk, Romániában még mindig negatív konnotációja van ennek. Emiatt nagyon nehéz finanszírozási forrást találni, például ha a roma pártot felhívnánk, valószínűleg tőlük sem kapnánk támogatást, mert ők valami egészen mást támogatnak, az elitizmust, amiből nekünk elegünk van. Az ilyen szervezetek valahogy nem jutnak el a közösséghez, nem tudják, hogy mi van itt.

Nincs értelme öltönybe kiöltözni, ha aztán a gettóba kell hazamenj. Azok az emberek, akiknek az intézményekből kellene támogatniuk minket, nem látják a valóságot, nem tudják, mi van a terepen, nem tudják, hogy milyen igényei vannak a közösségnek. Ezért nem ígérhetjük meg, hogy jövőre is lesz fesztivál, mert nem tudjuk, hogy lesz-e pénzünk, vagy hogy a zenészek egyáltalán eljönnek-e ide.