Erkölcsi jóvátétel: fesztivált szerveznek Pateréten
Khetane néven rendezik meg Paterét első fesztiválját. A fesztivál neve romani nyelven azt jelenti, együtt, a szervezők pedig „nem akarnak úgy tenni, mintha minden rendben lenne”, szeretnének egy fesztivált biztosítani a marginalizált közösségnek, ahol a láthatatlant láthatóvá teszik, illetve a közösség önbecsülését igyekeznek feléleszteni, mondta Szakáts István, a fesztivál társszervezője.
A Khetane augusztus 12-e és 14-e között zajlik, a háromnapos rendezvényen koncertekre, filmvetítésekre, vitákra és gyermekfoglalkozásokra kerül sor, a belépés pedig mindenki számára ingyenes lesz. A rendezvény Facebook-eseményénél a szervezők úgy fogalmaznak, szeretnének egy nagy összejövetelt szervezni, ahol mindenki egyenlőnek érzi magát. „Nem akarunk úgy tenni, mintha körülöttünk minden rendben lenne, mert körülöttünk egy gettó van. Nem fogjuk elfelejteni, hogy 2010. december 17-én 350 embert kilakoltattak a kolozsvári Coastei (Karjala) utcából, és erőszakkal Patarétre költöztették őket, a szeméttároló mellé. Nem fogjuk elfelejteni, hogy a pataréti lakosok több mint 60 százaléka a hatóságok általi kilakoltatások után került oda, élhetetlen körülmények közé” – teszik hozzá a szervezők.
Mint írják, megoldásokat akarnak találni Patarét lakói számára, és „radikális befogadást” biztosítani, mert tudják, hogy ez megvalósítható, csak annyi kell hozzá, hogy „előítéletek nélkül nézzünk szomszédainkra”. Remélik, a Khetane összehozza a közösségeket, és, hogy a fesztivál után Patarét lakói kevésbé érzik magukat marginalizáltnak az „ötcsillagos városban”. Ugyanakkor azt is remélik, hogy a szociális, egészségügyi, környezetvédelmi és higiéniai szolgáltatások nyújtásában részt vevő intézmények és szervezetek jobban figyelembe veszik majd az igényeiket, illetve, hogy több esélyük lesz a munkaerőpiaci együttműködésre.
Az atrocitás fennmaradása a köztudatban az erkölcsi jóvátétel része
Szakáts István, a fesztivál társszervezője a Maszol megkeresésére elmondta, Patarét egy problémakomplexum, abból kilábalni évtizedek több dimenziós munkája lenne, és „nyilván nem arról van szó, hogy egy háromnapos fesztivállal megoldják ezeket a problémákat”, de hozzájárulnak a magunk eszközeivel ahhoz, hogy a megoldás fele haladjanak.
„Mi két dologhoz járulunk hozzá, egyrészt ahhoz, hogy a láthatatlant láthatóvá tegyük, mert ez egy láthatatlanított közösség, a másik pedig, hogy a közösség önbecsülését egy kicsit újjáélesztjük, és ilyen módon ez a közösség közelebb fog jutni a feltámadáshoz” – emelte ki.
Hozzátette, évek óta fontolgatják a fesztivál ötletét, de eddig nem volt rá megfelelő keretük. Most végre sikerült több úton támogatáshoz jutni, van egy norvég finanszírozójuk, valamint az Európai Unió Kreatív Európa programja, a Román Nemzeti Kulturális Alap, a kolozsvári városháza és a kolozsvári városi tanács is támogatja a fesztivált.
A Khetane nonprofit rendezvény, amelynek a kolozsvári polgárok közötti társadalmi kapcsolatok újjáépítése is célja, a fesztivál az AltArt Alapítvány szervezi, a projektcsapat pedig a projektmenedzsment, a kulturális rendezvénygyártás, a média és a PR területén dolgozó szakemberekből áll, valamint rengeteg pataréti, a Radio Pata munkatársai és sok önkéntes is benne van a csapatban.
Szakáts István elmondta, a fesztivál az erkölcsi jóvátétel és a társadalmi igazságtétel gyakorlása, ám az erkölcsi jóvátétel és a fizikai jóvátétel között masszív különbségek vannak. „Fizikai jóvátételre soha nem lesz már lehetőség. Hogy mióta húzódnak ezek a perek, és hányszor próbálta meg a városháza szabotálni, az valami félelmetes... A fizikai térben való jóvátételnek az esélye az minimális, viszont, hogy ez az atrocitás fennmaradjon a köztudatban, az az erkölcsi jóvátételnek a része. Amióta azon lovagolunk, hogy ez fennmaradjon, azóta a városháza sokkal óvatosabb a következő kilakoltatásokkal, és sokkal kényesebben nyúl bele ezekbe a darázsfészkekbe, és utána sokkal gyorsabban rántja vissza a kezét” – magyarázta Szakáts István.
CSAK SAJÁT