banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

A szeméttelep mellől az opera színpadára

A pataréti roma közösség egy operaprodukciós projektben vehet részt, amelyet jövőre a kolozsvári Román Nemzeti Operában mutatnak be – adta hírül a Román Televízió (TVR).

Nyolc hónapon keresztül a Kolozsvár melletti pataréti lakosoknak, köztük a gyerekeknek is, librettóírás, zeneszerzés és színpadi mozgás műhelymunkákon lesz lehetőségük részt venni. Mi több, az ők történeteik képezik majd a készülő produkció szövegkönyvének alapját.

Patarétiek az első Khetane Fesztiválon | Fotók forrása: Maszol

A Román Opera három szólistája és a roma közösségből négy pataréti művész lép majd színpadra.

Az opera bemutatójára a roma zenének és kultúrának szentelt Khetane Fesztivál második kiadásán kerül sor.

Patarét Európa legnagyobb gettója, mely egy szeméttelep mellett fekszik.

A Grand Opera Pata Rât projekt a Goethe Intézettel, a Friedrich Naumann Alapítvánnyal és a Kolozsvári Román Nemzeti Operával közösen valósul meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?