Huszonöt éves fennállását ünnepli a kolozsvári Tranzit Ház

Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a kolozsvári Tranzit Ház, ez fontos mérföldkő a romániai rendszerváltás utáni időszak egyik legnagyobb múltú magánintézményének történetében. A szervezet egy sokszínű és változatos, koncertekből, kerekasztal beszélgetésekből, performatív eseményekből, tánc- és színházi előadásokból, kiállításokból álló programsorozattal, a Tranzit Napokkal ünnepel – tájékoztatnak közleményükben a szervezők.

A Tranzit Ház 1997-ben jött létre olyan kolozsvári értelmiségiek és művészek kezdeményezésére, akik egy összművészeti kulturális központ kialakítását tűzték ki célul a volt Poale Tzedek zsinagóga épületében. Az elmúlt 25 évben a Tranzit Házat működtető Tranzit Alapítványnak sikerült részlegesen felújítania a volt zsinagóga épületét, valamint biztosítania egy változatos, minden művészeti ágat magába foglaló állandó programkínálatot a kolozsvári közönség számára.

Kép forrása: a Tranzit Ház Facebook-oldala

Mint a közleményben írják, a Tranzit Alapítvány 2000 óta folyamatosan szervez kulturális, oktatási és kutatási programokat, amelyek egy széles és összetett közönséget szólítanak meg. A többnyelvűség, a kulturális másság tiszteletben tartása, valamint a szociális érzékenység olyan alapvető értékek, amelyek fennállása óta meghatározzák a Tranzit Ház működését.

A Tranzit Napok – 25 év eseménysorozattal a Tranzit Ház 25 éves fennállását ünneplik október 15. és 17. között, aminek tétje a 25 év alatt megteremtett és felhalmozott kulturális és erkölcsi tőke felmutatása a közösség előtt. A programot az ősz folyamán egy, a zenéből kölcsönzött fogalommal operálva, klaszterekve bontva szervezik meg. Minden egyes klaszterben arra törekszenek, hogy egy sokszínű és változatos, koncertekből, kerekasztal beszélgetésekből, performatív eseményekből, tánc- és színházi előadásokból, kiállításokból álló programot állítsanak össze a kolozsvári közönség számára.

Márkos Tamás fotója | Forrás: a Tranzit Ház Facebook-oldala

A Tranzit Házban lesz Szemző Tibor mozikoncertje, de itt lesz Zoë Aqua In Vald Arayn című albumának lemezbemutató koncertje is. A Tranzit Napok keretében mutatják be Miki Braniște: Kreativitás-árucikk. Kolozsvár független kulturális szcénája egy résztvevő belső nézőpontjából című könyvét, Könczei Csilla és Miklós Szilárd különleges installációja, a Válogatás a Tranzit Ház archívumából is látható lesz.  

További részletek találhatók a Tranzit Ház Facebook-oldalán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?