Több korosztályt vár születésnapjára a 72 éves Puck Bábszínház

Február 4. és 6. között több előadással is várja nézőit a 72 éves kolozsvári Puck Bábszínház, a programban több korosztály is találhat kedvére valót az intézmény közleménye szerint.

Pénteken, február 4-én, a legkisebb korosztály számára tartanak két előadást. Patka Ildikó, Pünkösti Laura és Urmánczi Jenő Móricz Zsigmond Állatmeséi alapján készült előadása egy interaktív, közös játék, amelyben a színészek és a gyerekek a fantáziát hívják segítségül az ismert, rövid történetek eljátszására. Az előadást a kis mérete miatt kizárólag szervezett közönség számára lehet játszani, további időpontok Jakabfi Ágnes közönségszervezővel egyeztethetők 0731837693-as telefonszámon.

Pénteken a középiskolásokat is bábeőadásra várják a szervezők, 18 órától a Félúton című, kamaszoknak szóló előadás tekinthető meg. A 14 év fölötti korosztályt megcélzó előadás olyan kérdéseket vet fel, amelyekkel minden fiatal találkozhat az életének ezen szakaszában. A két színész, Balogh Dorottya és Mostis Balázs saját tapasztalataik alapján építette fel a különböző történeteket, amelyek még a felnőttek számára is tanulságosak lehetnek.Félúton | fotó: Puck Bábszínház Szombaton a megszokott időpontban, 11 órától a bábszínház legújabb produkciója látható: A brémai muzsikusok. A Rumi László rendezte zenés előadásban a négy főszereplő már sikeres muzsikusként tekint vissza életútjára és sorra mesélik el nekünk a saját történetüket. Az előadás zenéjét Bakos Árpád szerezte, a bábokat és a díszletet Tóth Andrea tervezte. Előadják: Balogh Dorottya, Erdei Emese, Domokos Szabolcs, Kötő Áron, Mostis Balázs. Ajánlott korosztály: 4 év.Brémai muzsikusok | fotó: Puck Bábszínház

Szombat délután a román tagozat Kenyérrel a zsebben (Buzunarul cu pâine) című előadását láthatja a 14 év fölötti korosztály. A 18 órától kezdődő előadás egy abszurd tragikomédia az emberségről. Az előadást Varga Ibolya rendezte, zenéjét Venczel Péter szerezte, előadják: Dana Bonțidean, Adina Ungur.

Vasárnap délelőtt, 11 órától, a román tagozat nonverbális előadása látható, A nyughatatlan kalap (Pălăria buclucasă), amelyet Rachel Warr rendezett az 5 éves korosztály számára. A humoros hangvételű előadás a szeretetről és a családról szól.

A rendezvénysorozat utolsó előadása vasárnap este 18 órától kezdődik, a Puck kalandjai (Aventurile lui Puck). Az előadást Cristian Nedea rendezte a Szentivánéji álom alapján. A kolozsvári előadásban Puck (akiről a bábszínház a nevét is kapta) elkalauzol bennünket a tündérek és a halandók világában, mindezt úgy, hogy közben összekuszálja itt-ott a szálakat.

Az előadásokra online foglalhatók helyek, amelyeket a bábszínház pénztárában van lehetőség előadáskezdés előtt kiváltani. A nézőtérre továbbra is korlátozott számú személy léphet be, a 12 év fölöttiek számára szükséges a zöldigazolvány.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?