Hétvégétől ismét beltéren várja nézőit a Puck Bábszínház

Csökkentett nézőszámmal, óvintézkedésekkel, de töretlen lelkesedéssel várja közönségét a kolozsvári bábszínház szeptember 19-én és 20-án, a román és magyar társulat előadásaira, közölte az intézmény.

Tavasszal több héten keresztül az online térben lehetett megtekinteni a bábszínház előadásait, a IV. WonderPuck Utcai Fesztivál ideje alatt a Bánffy-palota udvarában és más szabadtéri helyszíneken, szeptember 19-től pedig ismét a székhelyen várja közönségét a színház.

A Puck közleménye szerint az első előadás a Varga Ibolya által rendezett Jancsi és Juliska, szombaton, 11:00 órától, A négyéves korosztálynak szóló előadás a klasszikus mese vonalát követi, de a főszereplők, valamint a Favágó és a Boszorkány alakja mellett megjelenik a falánk Macska, a torkos Medve, valamint a játékmester szerepét betöltő Csipet manó figurája is. Az előadásban Giriti Réka, Pünkösti Laura, Urmánczi Jenő, Erdei Emese, Kötő Áron és Domokos Szabolcs lép színpadra.Vasárnap 2019-2020-as évad első, a Vasilache și Marioara în jurul lumii (Vasilache és Marioara a világ körül) című bemutatójával várja közönségét a román társulat. Miután Vasilache és Marioara megunja a mindennapokat a házikójuk falain belül, úgy döntenek, hogy ideje beutazni a világot. Nem tudják, hogy mi vár rájuk, vagy hogy hány kalandon kell keresztülmenniük, de kitartóan utazgatnak teren és időn át. Az előadás zeneszerzője, látványvilágának megalkotója és rendezője Ionuț Constantinescu. Előadják: Ramona Atănăsoaie, Ion Iurcu és Robert Trifan. Ajánlott alsó korhatár: öt év.Az előadásokra jegyeket a bábszínház pénztárában lehet váltani, kezdés előtt; felnőtteknek 40, nyugdíjasoknak 20, míg gyerekeknek és diákoknak 10 lejes áron. A hat belépést biztosító bérlet 60 lejbe kerül.

A közlemény hangsúlyozza, ajánlott előadáskezdés előtt 30 perccel érkezni, mivel a bejáratnál kézfertőtlenítésre és lázmérésre kerül sor. Továbbá, az előadás teljes ideje alatt kötelező a maszk viselése.

Kapcsolódók

Kimaradt?