Tízből hat sofőrvizsga sikertelen Háromszéken – Jobb felkészítés kellene
Javultak a járművezetőivizsgák eredményei Kovászna megyében, de az elméleti próbák többsége továbbra is kudarccal végződik, és a forgalmi vizsgákon is csak valamivel több mint minden második alkalommal születik sikeres eredmény. Ráduly István prefektus szerint a megoldás az alaposabb felkészítés és felkészülés kellene legyen, nem a vizsga követelmények enyhítése.
Kovászna megyében a közlekedési szabályokból tett vizsgán 40 százalékos, a forgalmi próbán 56 százalékos volt a sikerarány április és június között. Bár mindkét mutató javult az év első három hónapjához képest, a prefektus továbbra is elégtelennek tartja az eredményeket. A Kovászna Megyei Gépjárművezetői Engedélyeket Kibocsátó és Járműbejegyzési Hivatal második negyedéves adatait havi sajtótájékoztatóján ismertette.

Az elméleti vizsga a nagyobb akadály
Áprilistól júniusig 2477 tanulóvezető jelentkezett elméleti vizsgára és közülük csupán 988-an vizsgáztak sikeresen. Ez azt jelenti, hogy tízből hozzávetőleg hat próbálkozás sikertelen volt. Az év első negyedében még ennél is alacsonyabb volt a sikerarány: 2494 vizsgázásból 923 végződött eredményesen. A mutató így a korábbi 37-ről mintegy 40 százalékra emelkedett.
A sofőrvizsga gyakorlati próbáin kedvezőbb a kép, de ott is sokan elbuknak. A második negyedévben 1806 vizsgázóból 1014-nek sikerült jogosítványt szereznie, míg január és március között 1734-ből 929-nek. A sikerarány ezzel a kerekített adatok szerint 54-ről 56 százalékra nőtt.
A statisztika viszont vizsgaalkalmakat összesít, ezért ezekből a számokból nem állapítható meg, hány különböző személy próbálkozott, illetve hányan ültek be többször is a vizsgára.
A prefektus szerint nem könnyítésre van szükség
Ráduly István úgy értékelte: a javulást lehetne örvendetes fejleménynek tekinteni, az összkép azonban továbbra sem megnyugtató. Szerinte a jelölteknek jóval alaposabban kellene felkészülniük, nem pedig a vizsgakövetelményeket kellene enyhíteni.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a tét túlmutat a közlekedési szabályok ismeretén és a sikeres vizsgán. Aki jogosítványt szerez, annak a forgalomban kell biztonságosan döntenie, ahol egy tévedés más közlekedők életét is veszélyeztetheti.
Novembertől az orvosi alkalmasság szabályai is változnak
A jogosítvány megszerzését és megújítását egy másik változás is érinti: november 6-tól módosulnak Romániában az egészségügyi alkalmasság megítélésének szabályai. A látásproblémák, a mentális zavarok, az alkohol- és drogfüggőség, valamint a vezetési képességet befolyásoló gyógyszerek hatásának értékelése is érintett.
A szakorvosnak azt kell mérlegelnie, hogy az adott állapot mennyiben veszélyezteti a biztonságos vezetést. Bizonyos esetekben rendszeres ellenőrzést vagy korlátozásokat írhat elő; egy diagnózis önmagában nem jelent automatikusan alkalmatlanságot.
(Nyitókép: AdobeStock)
CSAK SAJÁT


