Tánczos Barna: november 30-án indul a betétdíjas rendszer, amit az RMDSZ dolgozott ki, amikor még kormányon volt

Környezetvédelmi miniszterként Tánczos Barna egy olyan rendszert dolgoztatott ki, amely évente 7 milliárd italpalack begyűjtését teszi lehetővé, így ezek nem kerülnek a folyókba, a sáncokba, erdőkbe, és ezáltal tisztább környezetet teremtünk. „Sajnos, amióta az RMDSZ nincs kormányon, nem megfelelő intenzitással folyt a felkészülés, így viszonylag kevés betétdíjas palackot fogunk találni decemberben a boltok polcain” – tette hozzá a szenátor.

Jelentős késéssel, de elfogadta a kormány a betétdíjas rendszer működéséhez szükséges utolsó jogszabályt. Így november 30-án indulhat az italcsomagolások visszaváltó rendszere, amely 50 banis betétdíjjal ösztönzi a vásárlókat, hogy visszaváltsák a kiürült üveg, alumínium, és PET-palackokat. A rendszerbe tartozó italcsomagolások speciális védjegyet kapnak, vagyis a címkén rajta lesz a körkörös nyilakat ábrázoló logó. Erről lehet majd felismerni, milyen csomagolásokat lehet visszaváltani, visszakapva az 50 banis garanciát.

Fotó: Borsi Balázs

„A betétdíjas rendszer elindítása óriási lépés, amellyel elérhetjük, hogy az italcsomagolások több mint 90%-át újrahasznosítsák. Környezetvédelmi miniszterként egy olyan rendszert dolgoztam ki, amely évente 7 milliárd italpalack begyűjtését teszi lehetővé, így ezek nem kerülnek a folyókba, a sáncokban, erdőkbe, és ezáltal tisztább környezetet teremtünk. Sajnos, amióta az RMDSZ nincs kormányon, nem megfelelő intenzitással folyt a felkészülés, így viszonylag kevés betétdíjas palackot fogunk találni decemberben a boltok polcain. Ezzel együtt fontos lépés, hogy az általunk kitűzött november 30-ai indulási dátumon nem változtatott a kormány. Ha jelentős késéssel is, de megjelent a Hivatalos Közlönyben az az utolsó kormányhatározat, amely tisztázza a gyártók és forgalmazók kötelességeit és biztosítja a betétdíjas rendszer indulását” – idézi Tánczos Barna volt környezetvédelmi minisztert, az RMDSZ Hargita megyei szenátorát a Szövetség közleménye.

Fotó: RMDSZ

Tánczos Barna kiemelte, az italcsomagolások piacról való visszagyűjtése a termelő feladata, amit „a szennyező fizet” uniós alapelv ír elő. Így az italcsomagolások visszaváltó rendszerének működését Romániában is az italgyártók fogják finanszírozni. A betétdíjas rendszer működtetője, a RetuRO részvénytársaság a napokban megkezdte azoknak a szerződéseknek az aláírását, amelyek alapján a kiskereskedőktől átveszik a begyűjtött palackokat és begyűjtési díjat fizetnek nekik. „A jelenlegi helyzet szerint több mint 60 ezer kereskedővel készül szerződést kötni a RetuRO részvénytársaság. Ebből néhány nap alatt több mint 300-an már alá is írták a szerződéseket. Ez tartalmazza azt az árat, amit a begyűjtésért megkap a kisbolt és a nagy automatát működtető nagykereskedelmi egység is. Fontos, hogy ha van olyan kereskedő, aki még nem regisztrált a rendszerben, az minél hamarabb pótolja a mulasztást” – hangsúlyozta Tánczos Barna.

A november 30-án induló betétdíjas rendszer az üvegből, műanyagból vagy alumíniumból készült, 0,1 és 3 liter közötti űrtartalmú italcsomagolásokra vonatkozik. Ebbe beletartoznak az ásványvizes üvegek, üdítőitalok, sörösdobozok, bor és más alkoholos italok csomagolásai is. A vásárlóknak fontos tudniuk, hogy csak azok a palackok visszaválthatók, amelyeken rajta van a betétdíjas rendszer védjegye. A boltok polcain ugyanis a következő egy évben még egyszerre lesznek jelen az 50 banis betétdíjas, valamint a korábban legyártott, nem visszaváltható italcsomagolások is.

Kapcsolódók

Kimaradt?