Tánczos Barna: Románia nem lesz Európa szemétlerakója

A Környezetvédelmi Minisztérium egy sor olyan intézkedés előkészítésén dolgozik, amely a Romániába behozott hulladék mennyiségének egyértelmű nyomon követését eredményezi – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna szakminiszter.

„Egy európai irányelv megtiltja, hogy a tagállamok elutasítsák az újrahasznosítható hulladék fogadását. A jövő heti kormányülésen egy olyan kormányhatározatot fogadunk el, amelynek értelmében csak 15 határátkelőhelyen keresztül lehet Romániába szállítani az újrahasznosításra szánt szemetet” – fogalmazott a környezetvédelmi miniszter.

Tánczos Barna ugyanakkor tudatta, szigorítják a hulladék beérkezésének folyamatát is: egy nyomkövető GPS-rendszert ültetnek gyakorlatba, amely a határátkelőtől az újrahasznosítási pontig követi a hulladékot, valamint figyeli azt is, hogy mekkora kapacitású hulladékot tud feldolgozni Románia.

„Ezzel párhuzamosan két törvénykezdeményezés is bekerült a parlamenti eljárásban, amelyek büntetőjogi szankciókat vezetnek be az illegális hulladék-égetőkkel, valamint azokkal a cégekkel szemben, akik az égetésből származó anyagokat átveszik” – közölte Tánczos Barna miniszter. Ugyanakkor hozzátette: „Gátat szabunk azon szándéknak, hogy Románia Európa szemétlerakójává váljon.”

Kapcsolódók

Kimaradt?