Egyelőre nem rendeződött a Borszék környékére költöztetett medvék ügye

Hiába fejezte ki tiltakozását Borszék, Gyergyóholló és Tölgyes önkormányzata a Brassói Területi Erdészeti és Vadászati Felügyelőségnek a Borszék közelébe költöztetett medvék miatt, nem kaptak választ a beadványukra.

Az aggodalmukat kifejező elöljárók abban reménykedhetnek, hogy a parlament várhatóan elfogadja a törvénymódosítási javaslatot, amely lehetővé teszi az azonnali közbelépést külterületen is, ha a medve veszélyt jelent az emberi életre vagy a javakra.

A tudtuk nélkül „költöztették be” az állatokat

Nem érkezett válasz arra a beadványra, amelyet még november közepén fogalmazott meg közösen Borszék, Gyergyóholló és Tölgyes önkormányzata – tájékoztatta a Maszolt Mik József, Borszék polgármestere. A településvezetők a Brassói Területi Erdészeti és Vadászati Felügyelőséghez eljuttatott petícióban azt kifogásolták, hogy előzetes egyeztetés nélkül helyeztek át két medvét Borszék vadászterületére.

Az elöljáró elmondta: az eset mégsem maradt következmény nélkül, hiszen az önkormányzat szerződést bontott azzal a vadásztársasággal, amelyik rábólintott a nagyvadak befogadására. A társaság ugyanis amellett, hogy beleegyezését adta a medvék odaköltöztetésére, nem jelezte ezt a vele szerződésben álló önkormányzat felé.A kép illusztráció | Fotó: MTI/Veres Nándor

A medvék jelenléte azóta is folyamatosnak mondható Borszéken – emelte ki Mik József. „Az állatok heti két-három alkalommal feltűnnek lakott területeken, főképp a fürdőtelepen jelennek meg” – jegyezte meg. A megállapodás felbontását követően sikerült új vadásztársasággal szerződést kötni, így a 2021/81-es számú kormányrendeletben foglalt lépéseknek megfelelően működhet az azonnali sürgősségi beavatkozást végrehajtó bizottságok, tudtuk meg.

Külterületen is beavatkozhatnak a bizottságok

A medvék áthelyezése mindig annak a vadásztársaságnak a beleegyezésével történik, amelyik kezeli az adott vadászterületet, ahová átkerülnek a nagyvadak – tájékoztatta a Maszolt Táncos Barna környezetvédelmi miniszter. Hozzáfűzte: a borszéki esetben is így történt, a környékre átköltöztetett vadállatok átszállítása előtt is megkapták annak a vadásztársaságnak a beleegyezését, amelyik befogadta az illető példányokat.

„A sürgősségi kormányrendelet ugyanakkor előírja, hogy ezek a vadak kilőhetők. Ilyen esetekben ugyanis az elűzés, vagy az áthelyezés nem megoldás, hiszen olyan példánnyal állunk szemben, amelyik az ember közelségét megszokta” – részletezte a tárcavezető. Az RMDSZ-es miniszter szerint olyan helyekre költöztetik át a medvéket, amelyek távol esnek lakott területektől.

Tánczos Barna ugyanakkor közösségi oldalán számolt be arról, hogy a parlamentbe beterjesztették a nyáron elfogadott sürgősségi kormányrendeletet módosító törvénytervezetet, amely lehetővé teszi az azonnali közbelépést külterületen is, ha a medve veszélyt jelent az emberi életre vagy a javakra. „Ma (kedd – szerk.megj.) a képviselőház közigazgatási bizottsága, jelentéstevő szakbizottságként szavazott a sürgősségi kormányrendelet törvényerőre emeléséről. Innen már csak egy lépés marad, az alsóház plénuma döntéshozó fórumként kell szavazzon a törvényről” – fogalmazott Tánczos Barna.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?