Borszék: Ne helyezzék át a medvéket a mi vadászterületeinkre!

Egyre sűrűbben jelennek meg medvék Borszéken, már a település központjában is feltűnnek. Hasonló a helyzet Gyergyóhollón és Tölgyesen is.

Az utóbbi időben két medvét helyeztek át Borszék vadászterületére előzetes egyeztetés nélkül. A települések vezetői emiatt tiltakozásukat fejezte ki a Brassói Területi Erdészeti és Vadászati Felügyelőséghez küldött petíciójukban – olvasható Borszék önkormányzatának csütörtöki közleményében.

A medvék hónapok óta bejárnak a három településre, veszélyeztetve a lakosok és a turisták életét. Több jelzés érkezett már a nagyvadak folyamatos jelenléte miatt. A probléma megoldása érdekében mindhárom polgármesteri hivatal megtette a kormány által idén elfogadott 2021/81-es számú kormányrendeletben foglalt lépéseket. Megalakultak az azonnali sürgősségi beavatkozást végrehajtó bizottságok, illetve vadásztársulatokkal is szerzősét kötöttek.

A közleményből kiderül még, hogy a vezetők többször is jelezték a medveproblémát a hatóságoknak, de érdemi lépés nem történt az ügyben.

(Nyitókép forrása: MTI)

Kapcsolódók

Kimaradt?