Jó útra tértek a tusnádfürdői medvék?

Szeptember 6-án fogadta el a szenátus a veszélyes medvék eltávolítását szabályozó 2021/81-es sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó törvénytervezetet. Az azóta eltelt időszak tanulságait, eseményeit foglaltunk össze Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszterrel, valamint néhány érintett székelyföldi településvezetővel.

Megoszlik az önkormányzatok véleménye a veszélyes medvékkel kapcsolatos sürgősségi beavatkozást lehetővé tevő jogszabályról – jelentette ki a Maszol érdeklődésére Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter. Mint elmondta, vannak önkormányzatok, ahol felállították a sürgősségi beavatkozó helyi csapatot, és van olyan település, ahol már két medvét is kilőttek. Történtek elűzések, áthelyezések is, itt megtalálható a beavatkozások pontos listája. Ugyanakkor nem mindenhol találják a megoldást a medve-problémák elhárítására.

„Meggyőződésem, hogy ha van egy jó helyi csapat, amelyik össze tudja hozni a vadásztársulatot, az állatorvost és az önkormányzati szakembereket, akkor lehet eredményesen dolgozni ezen a téren” – hangsúlyozta Tánczos Barna. Hozzátette: felmerültek további kérdések és javaslatok a jogszabállyal kapcsolatosan. Ilyen például az altatólövedékkel, illetve a használt bódítószerrel kapcsolatos ötletek, a szakemberek szerint ugyanis szélesebb skálát kellene biztosítani az altató-anyagok szempontjából, valamint szabályozni kellene ezek alkalmazását.  „Olyan javaslatok is születtek, amelyek arra vonatkoznak, hogy az elszállítás előtt kizárólag csapdába ejtett medvét lehessen elbódítani, mert a szabadon bóklászó példányok elkábítása nagyobb veszélyt generálhat, mint a kilövés” – emelte ki a tárcavezető.

Hozzáfűzte, a javaslatokat megbeszélik a szakbizottságokban, ahol előkészítettek már egy jelentést, amely kiterjesztené a beavatkozási lehetőséget külterületre is. Tánczos Barna elmondta: támogatja ezt az ötletet, azzal a kikötéssel, hogy amennyiben külterületen is lehetővé válik a beavatkozás, akkor vezessék be a beavatkozás 24 órás érvényességét. Ennek értelmében a beavatkozási procedúra elindítása után 24 órával le kell zárni, mérleget kell vonni, és amennyiben nem volt sikeres, újat kell indítani. Mindezt azért, hogy a beavatkozást ne alakítsák át „hajtóvadászattá” – magyarázta a miniszter.

Megjavultak a tusnádfürdői medvék?

Míg az elmúlt hónapokban ritkán történt meg, hogy ne érkezzenek hírek a Tusnádfürdőn garázdálkodó medvékről, az utóbbi hetek viszonylagos csendben teltek. Mint azt a Maszol érdeklődésére Butyka Zsolt, az üdülőváros polgármestere elmondta: a jogszabályt megelőzően már rendelkezett a település szerződött állatorvossal, vadásztársasággal, valamint a csendőrséggel is megfelelő együttműködést alakítottak ki. A rendelet nyomán újraalkották a korábbi szerződéseket és hamvasztó céggel is készítettek megállapodást. A sürgősségi beavatkozást lehetővé tevő rendelet nyomán egy korábban sok problémát okozó hárombocsos anyamedvét el tudták szállítani a városból.Javuló helyzet Tusnádfürdőn? | Fotó: MTI/Veres Nándor

„Úgy jártunk, mint az egyszeri ember, akinek fájt a foga, de mire a fogorvoshoz eljutott, elmúlt a fájdalom. Mire kijött a rendelet, nem mondom, hogy eltűntek a medvék, de nincs olyan durva helyzet, mint korábban, amikor bementek kertekbe, házakba, panziókba. Általában átmennek a városon, nem is nagyon foglalkoznak a szemetesekkel. Az elmúlt három hétben nem volt bejelentés a 112-es segélyhívószámon” – adott helyzetjelentést Butyka Zsolt. A településvezető szerint elképzelhető, hogy a medvék elhúzódtak a kukoricásokba, majd kimentek az erdőkbe makkot enni. Ez esetben november közepe táján várható ismét a tömeges felbukkanásuk Tusnádfürdőn.

Katona Mihály, Korond polgármestere is arról számolt be, hogy a korábban sok kárt okozó medvelátogatások az utóbbi időszakban elmaradtak a községben. Elképzelhető, hogy a mezőkről a termék betakarítását követően újra a lakott területek felé veszik az irányt a nagyvadak – tette hozzá a községvezető. A polgármester elmondta Korondon megkötötték a szükséges szerződéseket és összeállt a helyi beavatkozásokról döntő bizottság, ám szerencsére még nem akadt dolguk. Katona Mihály reményét fejezte ki aziránt, hogy a sürgősségi beavatkozásokat lehetővé fogják tenni külterületeken is a jövőben.

Nem mindenhol működik

A Csíkszereda közelében található Csíkrákos határban nemrég négy megtermett medve okozott riadalmat. Hogy nem történt nagyobb baj, az a községvezetés és a csendőrség gyors, összehangolt beavatkozásának volt köszönhető. A településen azonban nem sikerült még összeállítani a sürgősségi esetben beavatkozó helyi bizottságot.Az erdőkben lenne a helyük | Fotó: Farkas Endre

Mint Császár Attila polgármester a Maszolnak elmondta: nem sikerült egyelőre megszervezni a bizottságot. Vadásztársasággal ugyan tudtak szerződést kötni, ám olyan állatorvost nem találtak, aki a megfelelő engedélyekkel rendelkezik és hajlandó is együttműködni. A megoldás körvonalazódik és elképzelhető, hogy rövidesen találnak olyan szakembert, aki elvállalja a felcsíki térségben az állatorvosi teendőket a települési bizottságokban. A négy medve mindenesetre azóta nem tért vissza a községbe, Csíkrákoson bizakodnak abban, hogy elmaradnak a további látogatások.

A rendelkezésnek köszönhető beavatkozásokról nyilvántartást vezetnek. A településeken működő helyi bizottságok kötelesek online formában beszámolni az esetekről. Egyelőre azonban sokan nem tesznek eleget ennek a kötelezettségnek. A feltöltött esetek a http://interventiiurs.mmap.ro/centralizator honlapon bárki számára elérhetőek.

(Borítókép: MTI | Veres Nándor)

Kapcsolódók

Kimaradt?