Támogatja az országos magyar matematika olimpia megszervezését a Kolozs megyei önkormányzat

Kolozsváron rendezik meg áprilisban a magyar matematika olimpia országos szakaszát az V-VIII. osztályosok számára. Az esemény megszervezésének költségeit finanszírozza a Kolozs megyei tanács, erről szóló határozatot fogadott el csütörtöki ülésén a képviselő-testület, tudatta az RMDSZ Kolozs megyei szervezete.

A kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum lesz a házigazdája a romániai magyar nyelvű iskolák egyik legrangosabb és legnagyobb megmérettetésének közel 200 erdélyi diák részvételével.

Fotó: Wikipédia

„Örvendetes, hogy Kolozs megye ad otthont idén az országos olimpiának, az elmúlt két évben a járványhelyzet miatt ezek a megmérettetések elmaradtak. Az esemény finanszírozását a Kolozs megyei tanfelügyelőség kezdeményezte és mi készséggel támogattuk, hiszen a szervezése jelentős anyagi forrásokat vesz igénybe. Az ilyen típusú versenyek által a diákok fejleszthetik magukat, a felkészülés során elsajátított ismeretek gazdagítják és formálják őket, a versenyhelyzeteket szokhatják, és nem utolsósorban hatalmas közösségépítő erővel is bírnak. Ugyanakkor a kiemelt jelentőségű rendezvény Kolozs megye számára is kiváló alkalom, hogy a résztvevő diákok megismerjék a megyét, hagyományainkat, legszebb turista látványosságait” – nyilatkozta Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?