Szilágyi Zsolt az RMDSZ és az EMSZ közötti választási együttműködés eredményeképpen a negyedik helyen szerepel az erdélyi magyar pártok összefogásával létrejött EP-jelöltlistán. A nagyváradi politikust az Európa-vízióról kérdeztük, és arra is kíváncsiak voltunk, miképpen sikerülhet a mozgósítás a kampányban az EMSZ-nek, amely a június 9-ei EP-választás esetében az RMDSZ-es listára, a helyhatósági választási versenyben pedig a saját jelöltjeinek a támogatására kell biztatnia a követőit. INTERJÚ.

– Az RMDSZ és az EMSZ hosszas egyeztetés után választásimegállapodást kötött, melynek eredményeképpen az európai parlamenti választásokon közös listával indul. Ön a negyedik helyen szerepel. Milyen gondolatokkal vág neki a tulajdonképpeni hivatalos kampányt jelentő következő négy hétnek?

– Ez a kampány előrelépés lehet, mert ha az erdélyi magyar politikai erők közösen tudnak egy erős brüsszeli képviseletért dolgozni, akkor ez az erdélyi belpolitikában egy új fejezet kezdete lehet. Kétségkívül Európa nagy válságban van, ennek a válságnak mi az elszenvedői vagyunk. Azt reméltük Románia uniós csatlakozásakor, hogy kisebbségi gondjainkat, nemzeti közösségünk problémáit is jótékonyan fogja befolyásolni a csatlakozás. Amint láttuk az elmúlt években, az Unió brüsszeli intézményei nagyobbrészt közömbösek vagy ellenségesek az őshonos kisebbségek ügyeivel kapcsolatban. Éppen ezért az szükséges, hogy bemutassuk, hogy – másokkal közösen – következetesen tudunk harcolni nemcsak az erdélyi, hanem az őshonos nemzeti közösségek, európai közösségek jogaiért. Ehhez az kell, hogy a brüsszeli magyar képviselet megmaradjon és hatékony legyen.

– Már előrevetítette azokat a kérdéseket, amelyeket előtérbe helyez a következő időszakban. Hogyan tervezi ezeknek a témáknak a népszerűsítését, milyen kampányra készül?

– Egy kampány nagyon intenzív kommunikációt és nagyon sok utazást feltételez. Megpróbálom ezeket a gondolatokat, ezeket a célokat bemutatni. Az európai parlamenti kampány egybeesik a helyhatósági választások kampányával, tehát a kettő erősíteni fogja egymást. Nekünk az a célunk, hogy a magyarok menjenek el szavazni, ne maradjanak közömbösek saját ügyeik iránt, és használjunk minden olyan lehetőséget, amelyet a modern kor eszközei megengednek. Nyilván másképp folyt a kampány 30 évvel ezelőtt, és másképpen megy most.

Az RMDSZ-szel kötött megegyezés szerint országosan összefogás, helyi szinten verseny van a két párt között. Emiatt nekünk el kell mondanunk, hogy miközben országosan arra buzdítok, hogy a magyarok menjenek el és szavazzanak az RMDSZ listájára, amin helyet kaptak a közreműködő pártok, az EMSZ és az MPE jelöltjei is, addig helyben nyilván mindenki a maga jelöltjei mellett próbál kampányolni.

– Ez a kettősség miképpen oldható fel?

– Azt gondolom, hogy a két elnök, Kelemen Hunor és Zakariás Zoltán nagyon bölcsek voltak, amikor sikerült megegyezniük a választási együttműködésről, amely új fejezetet nyithat, tehát egy esélyt ad a magyar-magyar együttműködésnek Erdélyben.

Nem véletlen, hogy a megállapodás eredeti szövegében benne van a közös indulás minden formájának a támogatása, a koalíció is. Világos számomra az, immár közel két évtizede, hogy az erdélyi magyar politika plurális, mert ahogy a kultúrában, az irodalomban vagy az élet sok más területén a sokszínűség figyelhető meg, ugyanígy a politikában is kialakult.

Az erdélyi magyar politikai értelmezésem szerint kétpólusú, nekünk az a feladatunk, hogy ennek a két tábornak az erőit összefogjuk, és egy irányba a közösség érdekében kamatoztassuk. Az együttműködési megállapodás szövege lehetőséget ad, vagy adott volna a koalíciók megkötésére mind az európai parlamenti, mind a helyhatósági szinten. Az együttműködés, a koalíció azt jelentette volna, hogy a két párt közös listát indít két logóval. Nagyon sok helyen ez sajnos nem valósult meg, illetve ha jól értem, akkor a megállapodás eredeti szövegének tulajdonképpen ellentmondó határozatban az RMDSZ nem ajánlotta a koalíciók megkötését helyi szinten, hanem csak azt, hogy egyetlen szervezet, vagyis az RMDSZ listája induljon, és erre hívták a velük társult szervezetek képviselőit. Éppen ezért most azzal főzünk, ami van, most már kialakult az, hogy az európai parlamenti lista közös.

–  Ez valóban pozitív irányt mutat, ugyanakkor nagyon sokan az aggodalmukat is kifejezik. A mostani kampány és nagymértékben meghatározza az őszi választások hangulatát. Van arra stratégiájuk, hogy próbálják koordinálni, fékezni a helyi versengést, hogy az ne menjen át ellenségeskedésbe?

– Nyilván az a jó kampány, amelyik a sajátjaidat mozgósítja, és ha lehet, akkor a többi magyart is mozgósítja. Én négy évvel ezelőtt is azt mondtam, hogy minden magyar menjen el szavazni, aki szavazóképes és válasszon magyar pártot. Most is ezt tudom mondani az európai parlamenti listán, a közös listán, helyi szinten pedig azt válasszák, amelyik szimpatikus neki.

Nyilván az elmúlt 32 évben kialakult viszonyokat nem lehet egyik pillanatról a másikra megváltoztatni, viszont az biztos, hogy ilyen típusú országos megállapodás, amely tulajdonképpen négy választásra vonatkozik ebben a szuperválasztási évben, egy újdonság, ez egy új fejezet lehet. Ez még nem önmagában az eredmény, ez még csak egy esély.

A helyhatósági kampányban arra kell vigyáznunk mindegyik oldalon, hogy ne ejtsünk egymáson olyan sebeket, amelyek lehetetlenné teszik az együttműködést ősszel. Akármennyire is verseny van, azért tudatában kell lennünk, hogy mi egy nemzethez tartozunk, és a sorsunk és a jövőnk is közös.

– Kanyarodjunk egy kicsit vissza az európai ügyekhez. Azt mondta, hogy a nemzeti kisebbségek ügyét mostohán, ellenségesen kezelik Brüsszelben. Önnek jelentős brüsszeli tapasztalata van. Mi volt az, amit konkrétan tapasztalt, és mi az, amit konkrétan meg kellene változtatni, és ehhez a romániai magyarság néhány képviselője hozzá tudna járulni?

– A brüsszeli döntéshozókat arra kell ráébreszteni, hogy az európai intézményeknek az az elsőrangú dolguk, hogy Európa érdekét védjék. Ha Európa érdekeiről beszélünk, akkor az európai nemzetek és az európai őshonos közösségek, a nemzeti kultúrák érdekeiről beszélünk. Az európai döntéseket nézve úgy tűnik, hogy ez nem teljesen prioritás az európai döntéshozóknak, elvesznek a globális semmitmondásban, illetve az új divatos ideológiák rabjaivá válnak, és nem képesek az európai történelemfejlődés minden mélységét átlátni, hogy diplomatikusan fogalmazzak.

Világos az, hogy Európának újra vissza kell találnia önmagához, nem lehet az emberi jogok, a szabadság és az integráció bajnoka úgy, ha közben az európai őshonos veszélyeztetett nyelvek eltűnnek, vagy ha újra többségi diktatúrát akarnak bevezetni Európa-szinten. A Minority Safepack sikere és a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés sikere azt mutatja, hogy az állampolgárok szintjén létezik igény arra, hogy Európa megoldja az Unión belüli gondokat, és ennek ellenére az uniós intézmények ezt nem veszik számításba, ignorálják, közömbösek, ellenségesek. Ez azt eredményezte, hogy mi, akik 2007-ben csatlakoztunk nagyon-nagyon bíztunk az Európai Unióban, mára ez majdhogynem euroszkepticizmussá fordult át, és azt hiszem, nem a mi hibánk, nem a közép-kelet-európai nemzetek hibája, hanem elsősorban a brüsszeli döntéshozóké.

A német titkosszolgálat volt vezetője a nagy nyilvánosság előtt jelentette ki, hogy szerinte manapság Brüsszel nem a probléma megoldója, hanem a problémák okozója. Ez egy nagyon súlyos ítélet és helyzetmegállapítás – ugyanis ki más tudná pontosabban, mi történik Európában, mint a német információs hivatal volt vezetője, aki pont a migránskérdés kapcsán rúgott ki az akkori kancellár nagyon méltánytalan módon. Hogy ne vádolhassanak szubjektivizmussal, ezért hozom példának a volt német titkosszolgálati vezetőt. Ha már a felelős német hang is azt mondja, hogy Brüsszel a probléma, akkor bizony nagyon nagy baj van, ugyanis az európai integráció kezdetei óta azt láttuk, hogy a német-francia tengely a motor. A legnagyobb kihívások kapcsán viszont azt láttuk, hogy sem a német, sem a francia álláspont nem képes megoldani a problémákat. Oda kell tehát a német és a francia döntéshozóknak is figyelniük arra, hogy mit mondanak mások.

Ez nem egy kétországos mutatvány, hanem az Unió 27 államáé. Remélem azt, hogy rövidesen megindulnak a béketárgyalások és lezárulhat az orosz-ukrán háború. Az orosz-ukrán válság lezárása tulajdonképpen egy jóval nagyobb csomag lesz, mint hogy azt csak Ukrajnára értsük. Itt természetesen a kárpátaljai magyar közösség sorsa is létkérdés, és asztalon kell legyen, de úgy gondolom, hogy egy sokkal nagyobb ügyről van szó, és arról, hogy tudnak-e közös Európa-víziót, közös európai jövőt tervezni az EU országai és nemzetei.

Egy olyan Európához csatlakoztunk, mely azt ígérte, hogy ez lehetséges. Olyan Európát akarunk, amely minket nem hagy ki ebből a közös munkából, hanem ígéretének megfelelően figyelembe veszi a magyarok, románok, lengyelek és a többi közép-kelet-európai nemzet igényét és érdekét is.

– Van alternatívája az Európai Uniónak?

– Nem ezt vártuk, nem ezt kértük, azonban kint sokkal rosszabb lenne, mint bent. Tehát nem az a megoldás, hogy feloszlatjuk vagy kilépünk az Európai Unióból, hanem az kell legyen a megoldás, hogy átalakítjuk ezt az Uniót, legyen hatékonyabb, és az Unió szóljon Európáról és ne másról.

– Adja magát a kérdés: korábban azt lehetett hallani, főleg a folyosókon, hogy az európai őshonos kisebbségek ügyét azért kezeli hűvösen Brüsszel, mert tartanak a történelmi példáktól, tartanak attól, hogy egy-egy döntéssel precedenst teremtenének. Most az orosz-ukrán még pikánsabbá teheti ezt a kérdést. Hogy lehet így bízni a megoldásban?

– Én a francia példát hoznám fel ellenpéldaként, ugyanis a francia kormány pont akkor kezdte el a tárgyalásokat Korzika autonómiájáról és önálló státusáról, amikor az orosz-ukrán konfliktus már tartott. Tehát pont ez bizonyítja azt, hogy amennyiben ezt a kormány akarja, akkor meg lehet indítani, meg lehet csinálni, a fő gondolat viszont az, hogy nem szabad a párbeszédtől elzárkózni.

A román kormány 32 éve elzárkózik a lényeges kérdések megtárgyalásától. Nem akar az autonómiáról párbeszédet indítani. A francia példa azt mutatja, hogy ez az álláspont tarthatatlan. Előbb-utóbb a román kormánynak is el kell fogadnia, hogy a lényeges kérdéseket nem lehet megkerülni a román-magyar viszonyban, tehát autonómiáról tárgyalni Romániában a nemzeti közösség és a központi kormány között ez nem egy kivétel volna, hanem a francia példa folytatása európaivá tétele. Az teremt nagyobb stabilitást, megértést és biztonságot egy országban, ha azokat a több évtizedes feszültségeket, amelyeket a mi esetünkben konkrétan Trianon okozott, ha ezeket őszintén meg tudnánk tárgyalni a románokkal. Ugyanis mi azt akarjuk, hogy biztonságban, békében és tiszteletben éljünk a románokkal egy olyan integrációs stratégia mentén, amit mi önrendelkezésnek hívunk, és tiszteletben tartja a román alkotmányt és annak államiságát.

Erről szeretnénk tárgyalni a románokkal. Ez egy fair, demokratikus és európai ajánlat. Erre nem válasz az, amit gondolhatnak egyes román politikusok, hogy még néhány évtizedig ezt a párbeszédet elutasítják, hátha elfogynak addig a magyarok és nem lesz kivel tárgyalni. Mi élni akarunk, itt vagyunk, több évszázada itt vagyunk és jövőt tervezünk magunknak. Itt, Romániában adót fizetünk, betartjuk a törvényeket, és itt tervezzük a jövőnket Erdélyben. Éppen ezért az európai integráció gondolatának kiterjesztése tulajdonképpen az, ha a lényeges kérdésekről is egy őszinte román-magyar párbeszédet indítunk. A temesvári forradalom után egyből megjelent ez a gondolat a román-magyar kerekasztal gondolatával, de ez nem szökkent szárba. Nyilvánvaló azonban, ha akkor időszerű volt, most is ugyanolyan időszerű, és az európai integrációnak ezt segítenie kell.