FRISSÍTVE - Országosan egységre, helyi szinten versenyre készül az RMDSZ, az EMSZ és az MPE

A 2024-es esztendőre szóló együttműködési megállapodást írt alá a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE), ezt külön-külön jelentette be Kelemen Hunor szövetségi elnök és a két kisebbik magyar párt elnöke, Zakariás Zoltán és Kulcsár-Terza József szerdán Kolozsváron. A szerdai kolozsvári sajtótájékoztatón vált egyértelművé, hogy nem hárompárti megállapodásról van szó: az RMDSZ külön kötött gyakorlatilag azonos tartalmú megállapodást a két kisebbik párttal, miközben az EMSZ és az MPE szóba sem áll egymással.

A megszületett megállapodásokat külön-külön jelentette be Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és az EMSZ, illetve az MPE vezetője. Elsőként az RMDSZ és az EMSZ közötti megállapodás részleteit ismertette Kelemen Hunor és Zakariás Zoltán.

A szerző felvétele

Az RMDSZ elnöke felidézte, a romániai magyar pártok összefogásának kontúrja először 2009-ben jelent meg, amikor az RMDSZ EP-képviselői listájának első helyén Tőkés László szerepelt, majd 2016-ban és 2020-ban is létezett a magyar politikai szervezetek közötti együttműködés a parlamenti választások előtt. Mint ismeretes, a 2020-as egyezség eredményeként került be a parlamentbe az RMDSZ listáján az akkori Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt egy-egy képviselője, majd miután az EMNP és az MPP összeolvadt és létrejött az Erdélyi Magyar Szövetség, ennek ellenpólusaként alakult meg kvázi az MPP utódjaként a Magyar Polgári Erő. Így fordulhat elő az a ritka eset, hogy mindhárom romániai magyar párt elnöke részese a román törvényhozásban, ráadásul a parlamentben ugyanabban a frakcióban ülnek az RMDSZ színeiben.

„Az olyan ügyekben, amikor az egész közösség érintett, és ilyen a parlamenti és az európai parlamenti választás is, az együttműködés a fontos, míg az önkormányzati választásokon a verseny szinte mindenhol elképzelhető és akár még mozgósító ereje is lehet” – mondta Kelemen Hunor. Szerinte 2024-ben, amikor úgy esett, hogy az összes létező választást egyetlen esztendőben rendezik meg Romániában, egy olyan megállapodás megkötésére törekedtek, amely az egész évre vonatkozik. „Az a fontos, hogy a két nagy (parlamenti és az európai parlamenti – szerk. megj.) választáson egységet tudjunk felmutatni, az önkormányzati választásokon pedig egy olyan verseny elképzelhető, ahol a helyi programokkal, gondokkal, helyi jelöltekkel szólítjuk meg a közösséget” – részletezte a szövetségi elnök.

Fotó: RMDSZ

Az RMDSZ elnöke kijelentette: „Megtettük azt a lépést, amit szükségesnek tartunk ahhoz, hogy a magyar közösség 2024-ben győztesen kerüljön ki a választásokból, hangja és ereje legyen itthon és Európában is. Ez a szükséges feltétel, de nem elégséges” – tette hozzá Kelemen Hunor, leszögezve, hogy ezt kell követnie a mozgósításnak, a felmérésekből ugyanis az látszik, hogy magas lesz a részvételi arány, „nekünk meg azt kell elérnünk, hogy a magyar közösség arányaiban olyan mértékben vegyen részt a választásokon, mint a román közösség”.

Kelemen Hunor ugyanakkor elmondta, a megállapodás szerint az Erdélyi Magyar Szövetség jelöltje az RMDSZ EP-jelöltlistájának negyedik helyén szerepel majd. Zakariás Zoltán újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy az EMSZ a nagyváradi Szilágyi Zsoltot nevesíti a negyedik helyre. Szilágyi Zsolt 1990 és 2004 között az RMDSZ színeiben volt Bukarestben parlamenti képviselő, ezt követően 2007-től Tőkés László EP-képviselő kabinetfőnökeként dolgozott, majd az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke volt 2014 és 2019 között. Ugyanakkor elhangzott, hogy az RMDSZ azt ajánlotta, hogy az év végi parlamenti választásokon továbbra is befutó helyen szerepeljen az EMSZ jelöltje az RMDSZ listáján.

Az önkormányzati választásokról szólva az RMDSZ elnöke tudatta, négy fontos helyet megjelöltek, amelyek kimagasló lehetőséggel bírnak, az egyik Marosvásárhely és Maros megye, a másik pedig Szatmárnémeti és a Szatmár megye, ahol az RMDSZ indít jelöltet a polgármesteri és a megyeelnöki tisztségre. A Maszol kérdésére Zakariás Zoltán közölte: Marosvásárhelyen az RMDSZ által támogatott, de függetlenként induló Soós Zoltánt a saját jelöltjüknek is tekintik, hasonlóképpen a Maros megyei önkormányzat elnöki tisztségéért induló Péter Ferencet, nemkülönben Szatmárnémeti esetében Kereskényi Gábor polgármestert és Pataki Csaba tanácselnökjelöltet. Az EMSZ elnöke kérdésünkre leszögezte, valódi mozgósítás és kampány várható a jelöltek érdekében. Hozzátette, a tanácsosi listák esetében más a helyzet, ebben a vonatkozásban az együttműködés attól függ, hogy a közös jelöltek támogatásának tükrében miként sikerül megegyezniük a helyi szervezeteknek.

Zakariás Zoltán a maga rendjén elmondta, a megállapodás preambulumában rögzítették, hogy „a politikai pluralizmust demokratikus értékként tekintik a felek”, illetve elismerik és kölcsönösen tiszteletben tartják a politikai közösségek önálló szervezeti identitását. „Teljes mértékben egyetértettünk az RMDSZ-szel abban, hogy »helyi szinten verseny, országosan egység« jelző alatt kössük meg ezt a megállapodást” – jelentette ki az EMSZ elnöke. „Abban tökéletesen egyetértettünk, hogy egy olyan megállapodást kell kössünk, hogy a két szervezet egymáshoz való viszonyát most a választások előtt félre kell tegyük, és mindenki koncentráljon a különböző választásokon a kampányra, a toborzásra és a mozgósításra” – zárta Zakariás Zoltán.

Az RMDSZ és az EMSZ közötti választási megállapodás teljes egészében megtalálható ide kattintva.

Újságírói kérdésre válaszolva Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tisztázta: nem egy hárompárti megállapodásról van szó az EMSZ-szel és az MPE-vel. Az RMDSZ külön-külön kötött egyezséget a két kis párttal. Meglátása szerint az a fontos, hogy az RMDSZ-szel a két kisebbik párt megállapodott, hogy „közöttük a bútorok hogy vannak elrendezve, arról nekem nincs kompetenciám nyilatkozni”.

Másodikként a szövetségi elnök Kulcsár-Terza József társaságában jelentette be az MPE-vel megkötött választási egyezséget. Elhangzott, a Magyar Polgári Erő az RMDSZ EP-listájának ötödik helyére nevesíthet jelöltet, míg az önkormányzati választásokon, ugyanúgy, mint az EMSZ esetében, a Szatmár és a Maros megyei tanács, illetve Szatmárnémeti és Marosvásárhely kivételével versenyre lehet számítani a jelöltek között. Kelemen Hunor elmondta, azt is felajánlották, hogy olyan helyeken, ahol szükségesnek tartják, egyeztetéseket követően befutó helyet biztosítsanak az MPE jelöltjének, erről a helyi és/vagy területi szervezetek döntenek majd, „ez így helyes, mindig így jártunk el”, mondta az RMDSZ elnöke, hozzátéve, hogy a december 8-ai parlamenti választásokon pedig biztos befutó helyet biztosítanak a Magyar Polgári Erőnek.

A szerző felvétele

Kulcsár-Terza József, az MPE elnöke megköszönte az RMDSZ nyitottságát. Elmondta, 2008-ban, amikor az akkori Magyar Polgári Párt megszületett, számukra elképzelhetetlen volt az együttműködés a Szövetséggel, és ma, hogy mégis létrejöhetett, azt mutatja, hogy „felnőttek erre a feladatra és az első helyen az erdélyi magyarság érdeke áll, másképp nem lehet”. Hozzátette, „létfontosságú, hogy a két magyar EP-képviselő jusson be az Európai Parlamentbe, nagyon fontos, hogy a Fidesz mellett még legyen két képviselőnk, fontos, hogy milyen magyar képviselet lesz ott Brüsszelben” – jelentette ki az MPE elnöke.

Hozzátette, „teljesen mindegy számunkra, hányadik helyen szerepelünk az RMDSZ EP-listáján, mondjuk az első tizenegyben legyünk benne, (…) de a lényeg az, ott lesz a jelölt és mozgósítani fogja azt a tábort, amit mi képviselünk.” Kulcsár-Terza József a végén hangsúlyozta: a magyar emberek ne szavazzanak román pártokra, mert a magyar ügyet csak magyar párt tudja képviselni.

Az RMDSZ és az MPE megállapodása teljes egészében itt olvasható.

(Nyitókép forrása: Kelemen Hunor Facebook-oldala)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?