Székelyföldön 600 iskolaelhagyót sikerült visszacsábítani az iskolapadba

Kovászna megyében 327-, Hargita megyében 271 személyt sikerült visszacsábítani az elemi és általános iskolák padjaiba, hogy befejezzék félbehagyott tanulmányaikat, megtanuljanak írni-olvasni, elsajátítsák az alapvető számtani műveleteket, vagy továbblépve szakmát tanuljanak, illetve érettségi bizonyítványt szerezzenek. Gyakori, hogy egy család több generációja, így szülők és gyermekek, vagy szülők, nagyszülők és unokák is részt vesznek a tanórákon.Fotó: Facebook/Real program

A két székelyföldi megye tanfelügyelőségei és a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Háza 9,5 millió lejes európai uniós alapokból finanszírozott projektje révén vállalta, hogy 19 tanintézetben, összesen 602 Kovászna és Hargita megyei személyt vezetnek vissza az elemi és általános iskolák padjaiba. A 2021-ben indított, „REAL - nyitott iskola minden korosztálynak” nevű projekt idén decemberben ér véget és eddig Kovászna megyéből hatvannyolcan, Hargita megyéből hatvanegyen szereztek érettségi bizonyítványt. Emellett 520 pedagógust kiképeztek az iskolaelhagyókkal való foglalkozásokra és oktatásra.

Kiss Imre, Kovászna megyei főtanfelügyelő a Maszol érdeklődésére elmondta: a kedvezményezettek egy része az elemi iskolai tanulmányait fejezi be, őket írni-olvasni és alapvető számtani műveletek elvégzésére tanítják. Mások az általános iskolába iratkoztak vissza és ők egyúttal szakképzésben is részesülnek, abban a reményben, hogy ezáltal könnyebben találnak munkát. A tanulók az elméleti órákon kívül kreatív műhelymunkákon is részt vesznek, így főzést, zenét vagy festést, dekorációk készítését vagy akár húsvéti tojásfestést tanulnak.

A hátrányos helyzetű közösségekben nagy a lemorzsolódás

A korai iskolaelhagyásnak számos oka van, ez lehet anyagi vagy az iskola közelségének hiánya, az utazási nehézségek, a korai családalapítás, de a gyerekükkel nem eleget törődő szülők is. Cristinel Glodeanu Hargita megyei főtanfelügyelő-helyettes a projekt vezetője az Agerpresnek elmondta: a projektben részt vevők körében végzett felmérés szerint többen anyagi okokból nem fejezték be legalább a kötelező tanulmányaikat vagy napszámosként dolgoznak, hogy abból megélhetést biztosítsanak maguknak. Különösen a roma közösség körében, vannak helyzetek, amikor a gyerekek megházasodtak, gyerekeket szültek és emiatt kimaradtak az iskolából.

Kiss Imre háromszéki főtanfelügyelő szerint sokan a ciklusváltáskor hagyják abba tanulmányaikat, például már nem utaznak a községközpontba ötödik osztályba. Előfordul, hogy a szülők ugyan beíratják gyereküket az iskolába, de nem törődnek azzal, hogy járnak-e a tanórákra vagy pedig külföldre mennek dolgozni és magukkal viszik gyerekeiket is, ám ez esetben őket nem lehet lezárni, mert sok a hiányzásuk és nincsenek jegyeik. Emellett a hátrányos helyzetű kiskamaszok esetében nagy a csábítás az iskolaelhagyásra, mivel alkalmi munkával pénzt keresnek, esetleg családot alapítanak.

Pénzzel és jutalomcsomagokkal csábítják az iskolaelhagyókat

Anyagi ösztönzésre volt szükség ahhoz, hogy a mintegy 600 Kovászna és Hargita megyei személyt visszacsalogassák az iskolapadokba. Cristinel Glodeanu szerint fejenként 500 lejes támogatást kapnak mindazok, akik befejezik az elemi vagy általános iskolai tanulmányaikat. Eddig a két székelyföldi megyében 321 tanuló kapta meg ezt a támogatást.

Kiss Imre hozzátette: a résztvevők fejenként 150 lej értékű ruházati csomagot-, 160 lej értékű tanszercsomagot-, 85 lej értékű higiéniai termék csomagot kaptak de 50 lej és 1000 lej közti anyagi jutalommal jártak a tematikus foglalkozásokon vagy versenyeken való részvétel is. Eközben a projektben részt vevő 19 iskolát felszerelték interaktív táblákkal, laptopokkal, kamerákkal, bútorokkal vagy sport- és segédanyagokkal is.

Családok generációit sikerült visszaültetni az iskolapadba

Kovászna megyében 9 városi és vidéki iskolában zajlik a program, így Sepsiszentgyörgyön az Állomás negyedi Ady Endre-, az őrkői Néri Szent Fülöp és a Csíki negyedi Gödri Ferenc általános iskolákban-, Bodzafordulón a Mihail Sadoveanu általános iskolában, valamint a gelencei-, nagyborosnyói-, sepsikőröspataki-, uzoni és zabolai általános iskolákban foglalkoznak korábban lemorzsolódott tanulókkal. Hargita megyében pedig 10 tanintézetben, így a székelyudvarhelyi Tompa László általános iskolában-, a csíkkozmási-, gyergyóvárhegyi-, siménfalvi-, maroshévizi-, parajdi-, kászonaltízi-, nagygalambfalvi-, székelykeresztúri és újszékelyi általános iskolákban tanítanak korábbi iskolaelhagyókat.    

Cristinel Glodeanu, Hargita megyei főtanfelügyelő-helyettes szerint a projektben részt vevő 19 iskolából 11-ben fordul elő, hogy egy család több generációja is jár iskolába, így szülők és gyermekek, vagy szülők, nagyszülők és unokák is egy időben folytatják tanulmányaikat. Egy sepsiszentgyörgyi iskolában például egy anya, apa és lányuk jár a a projekt tevékenységekre miközben a nagypapa és nagymama a „második esély” órákon vesz részt és unokájuk rendes iskolába jár. Vannak helyzetek, amikor a házaspárok együtt vesznek részt a tanórákon vagy a szülők a különböző projekt tevékenységeken vesznek részt míg gyermekeik a „második esély” programban fejezik be tanulmányaikat.

Kapcsolódók

Kimaradt?