Cîmpeanu: a korábbi 300 helyett 350 iskolában kapnak meleg ételt a diákok

A korábbi 300-ról 350 tanintézetre terjesztette ki egy szerdán elfogadott sürgősségi rendelettel a kormány a Meleg étel az iskolákban programot – jelentette be az oktatási miniszter.

A Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatóján Sorin Cîmpeanu elmondta, akad olyan megye, ahol megháromszorozódott a programban részt vevő iskolák száma. „Ez egy fontos intézkedés, mert nagyon gyakran az ebéd lehetőségén múlik, hogy a szülők iskolába küldjék a gyermekeiket” – jelentette ki.

A miniszter hozzátette: ha a parlament elfogadja ebben az évben az új közoktatási törvényt, 2023 szeptemberétől legkevesebb egymillió diák fog meleg ételt kapni az iskolákban.

Fotó: Agerpres

Mint arról beszámoltunk, az Edupedu.ro oktatási szakportál szerint politikai alapon választhatták ki az iskolákat a Meleg ebéd-programra, hiszen a programba idén bevont tanintézetek több mint 63 százaléka olyan településen található, ahol PNL-s polgármester van. Az RMDSZ-nek csak 5,6 százalékban van polgármestere azokon a településeken, ahonnan iskolákat választottak ki.

Korábban Szabó Ödön parlamenti képviselő, oktatási szakpolitikus a Maszolnak elmondta, a Meleg ebéd-program hozzájárul az iskolaelhagyás csökkentéséhez, azonban ez a projekt nem elegendő. Szerinte „a gyerekkel foglalkozni is kell. Mindig is hangoztattuk azt, hogy szükség van felzárkóztató programokra. Szükség van a délutáni oktatásra is, arra, hogy foglalkozzanak a gyerekekkel. A Meleg ebéd-program tehát a mi elképzelésünk szerint önmagában nem elégséges” – hangsúlyozta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?