Súlyos közúti baleset: négy gyermek és két felnőtt került kórházba
Négy gyermek – 2 és 10 év közöttiek – és két felnőtt sérült meg szerda délelőtt a DN 1-es főúton, Szeben megyében történt közúti balesetben. A gépkocsi eddig tisztázatlan okokból tért le az úttestről.
A Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU Sibiu) mentőegységeit sürgősségi eljárással riasztották a DN 1-es jelzésű országútra, Sellenberk (Veștem) és Nagyszeben közé. A helyszínre érkező orvosi csapatok hat személyt – két felnőttet és négy kiskorút – láttak el.

„A helyszíni orvosi vizsgálatokat követően a balesetben érintett mind a hat személyt kórházba szállították” – idézi a katasztrófavédelem közleményét a News.ro.
A sérültek állapota a hatóságok tájékoztatása szerint a következő: Egy 8 éves kisfiú és egy 6 éves kisfiú hasi sérüléseket szenvedett. Egy 10 éves kislány kézsérüléssel, egy 2 éves kislány pedig arcsérüléssel került kórházba. Egy 29 éves nő lábsérülést, míg egy 36 éves férfi arcsérülést és többszörös horzsolásokat szenvedett.
A Szeben Megyei Rendőr-főkapitányság elsődleges helyszíni vizsgálatai szerint a gépkocsit egy 36 éves, Brassó megyei illetőségű férfi vezette.
„A járművezető Sellenberk és Nagyszeben között haladt a DN 1-es úton, amikor egyelőre tisztázatlan okokból elveszítette uralmát a gépkocsi felett, és lesodródott az úttestről” – nyilatkozta a rendőrség szóvivője.
A hatóságok büntetőeljárást indítottak, és tovább folytatják a nyomozást a baleset pontos körülményeinek és kiváltó okainak feltárása érdekében. A mentési munkálatok és a helyszínelés ideje alatt a térségben a közúti forgalom csak jelentős torlódások mellett, nehézkesen haladt.
CSAK SAJÁT
