Ittas sofőr okozott balesetet Szeben megyében, heten megsérültek

Felborult egy kisbusz hétfő reggel a Szeben megyei Hortobágyfalva (Cornăţel) és Dolmány (Daia) települések között. A jármű valamennyi utasa megsérült. Mint kiderült, a sofőr ittasan vezetett.

A Szeben megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása értelmében a Nagyszeben felé tartó, hat felnőttet szállító kisbusz sofőrje egy jobbkanyarban elvesztette uralmát a jármű fölött, amely átment a szemközti sávba, majd lesodródott az útról.

Négy személyt csak feszítővágókkal tudtak kimenteni a roncsok közül, hárman maguk hagyták el a járművet. Mind a hét személyt a nagyszebeni kórház sürgősségi osztályára szállították, egyikük nem volt öntudatánál, a helyszínen intubálni kellett. A sérültek 24 és 65 év közötti férfiak.

A hat utas és a kisbusz 44 éves sofőrje is megsérült a balesetben. Utóbbit megszondáztatták, a műszer 0,66 mg/l légalkohol-koncentrációt mutatott.

A rendőrség folytatja a nyomozást a baleset pontos körülményeinek feltárására.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?