Rengeteg informatikust képez Románia, még sincs elég belőlük

Hogy orvosból sincs, nem is csoda, az uniós átlagnál ugyanis nálunk lényegesen alacsonyabb a medikusok/medikák aránya.

Az Európai Unió átlagánál jóval nagyobb az informatikát tanulók részaránya az egyetemi hallgatók összlétszámán belül Romániában, derül ki az Eurostat adataiból. Nálunk az egyetemisták 6,3 százalékának a szakterülete a számítástechnika, míg az uniós átlag csak 3,9 százalék. Ennek ellenére a hazai munkaerőpiacon nagy hiány van informatikai szakemberekből, az egyetemek pedig nemigen tudják már növelni a hallgatói létszámot, mivel az a minőség rovására menne.

Az elmúlt években a felsőfokú oktatás igyekezett válaszolni a piac igényeire: idehaza 5 év alatt 0,9, a teljes EU-ban pedig 1,1 százalékponttal nőtt az informatikát hallgatók részaránya.

Romániában még a statisztikában együtt nyilvántartott közgazdaságtannak, a jognak és közigazgatásnak, valamint a mérnöki képzésnek van az uniós átlagnál nagyobb súlya a felsőoktatásban. Előbbi szakokon nálunk a hallgatók 26,7 százaléka tanul, míg az EU-ban 24,8 százalék. A mérnöknövendékek Romániában 18,6 százalékot tesznek ki, uniós szinten azonban csak 15,8 százalékot. Agronómiára, erdőmérnökire és állatorvosira is sokkal többen járnak idehaza, mint a többi tagállamban, az arány 4,3 az 1,9-hez.

A társadalomtudományok terén tökéletes az egyensúly, ezek Romániában a hallgatók 9,2 százalékát adják, az EU átlaga pedig 9,1 százalék. A természettudományok terén ellenben le vagyunk maradva: ezen szakokon a hallgatói összlétszám 5 százaléka tanul, az átlag azonban 6,4 százalék.

Leginkább a pedagógusképzés terén vagyunk lemaradva. Romániában a felsőfokú oktatási intézmények hallgatónak 4,7 százaléka tanul pedagógusnak, az EU szintjén ellenben 9,2 százalék az arányuk. A statisztika azt mutatja, nem véletlen, hogy krónikus orvoshiánnyal küszködünk. Ennek nem csak az elvándorlás az oka, hanem az is, hogy a kelleténél kevesebbet képezünk belőlük. Romániában 11,2százalék az orvostanhallgatók és a szociális munkásnak készülők aránya, ami 3 százalékkal kevesebb az uniós átlagnál.

(Nyitókép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?