Rendőrségi kísérettel hozzák haza Cătălin Cherecheșt

Kiadják Romániának Cătălin Cherecheșt a németek, Nagybánya volt polgármesterét rendőrségi kísérettel hozzák majd haza, hogy börtönbüntetését letöltse.

A Román Rendőrség szerdai tájékoztatása alapján a nemzetközi rendőri szervek és a német hatóságok együttműködése, valamint a német igazságszolgáltatás döntése nyomán a Román Rendőrség kísérete mellett hozzák haza. Azt, hogy pontosan mikor, a németekkel közös megállapodás útján döntik el.

Fotó: Cătălin Cherecheș Facebook-oldala/archív felvétel

Cherecheșt, mint ismeretes, tavaly korrupció miatt öt év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek, de elszökött az országból. Németországban fogták el, ahol azóta is őrizetben tartják. Emlékezetes, hogy az év elején a német bíróság a kiadatási kérelem elbírálásának részeként tájékoztatást kért a romániai börtönkörülményekről. Akkor kiderült, hogy a volt polgármester egy 9 méter hosszú és 6 méter széles cellát kapna a rahovai börtönben, Nagyenyeden pedig egy 14,3 négyzetméteres szobát biztosítanának neki, igaz, több fogvartottal kell megosztania majd a cellát.

Cherecheș kiadatását szerda este Alina Gorghiu igazságügyi miniszter is megerősítette.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?