Kiszivárogtatták négy német főtiszt bizalmas beszélgetését – a német védelmi miniszter Putyinra mutogat

Hibrid félretájékoztatási támadásnak nevezte vasárnap Boris Pistorius német védelmi miniszter a német légierő tisztjei egyik lehallgatott beszélgetésének Oroszország általi kiszivárogtatását.

„Ez része Vlagyimir Putyin orosz elnök információs háborújának" – idézi a szociáldemokrata politikust az MTI , a miniszter úgy fogalmazott, hogy mindennek célja a belpolitikai egység aláásása. Pistorius leszögezte, hogy Németországnak különösen hideg fejjel kell erre reagálnia, de nem kevésbé határozottan. „Nem szabad beleesni Putyin csapdájába" – tette hozzá reményét kifejezve, hogy mindez nem fog megosztottsághoz vezetni.Illusztráció: Pexels A miniszter beszélt arról is, hogy nincs tudomása más szivárogtatásokról, vagy egyéb lehallgatott telefonbeszélgetésekről.

Mint mondta, a hét első napjaiban vár eredményeket az ügyben indított belső vizsgálattól, amely a többi között arra is próbál választ keresni, hogy a tisztek a Webex szolgáltatással megfelelő kommunikációs csatornát választottak-e beszélgetésükhöz. Hozzátette, hogy a vizsgálatot követően le fogják vonni a megfelelő következtetéseket.

A német védelmi tárca szóvivője szerint a bizalmas beszélgetést, amelyen a német légierő főtisztjei megvitatták német Taurus rakéták Ukrajna által történő felhasználásának lehetőségét, lehallgatták.

Margarita Szimonján, az RT orosz televízió főszerkesztője pénteken tette közzé négy német főtiszt nevét és félórás bizalmas beszélgetésük átiratát.

Az újságíró szerint a beszélgetés február 19-én történt, és Torsten Grefe ezredes, a Bundeswehr légierejének hadműveleti és hadgyakorlatokért felelős osztagának parancsnoka, Ingo Gerhartz altábornagy, a légierő felügyelője, valamint a Bundeswehr űrparancsnoksága légi műveletek központjának két munkatársa vett részt benne.

A Szimonján által közzétett átirat szerint a magas rangú német tisztek a Krím félszigetet az orosz szárazfölddel összekötő híd felrobbantásáról tárgyaltak. Azon a napon, amikor Olaf Scholz német kancellár azt mondta, hogy a NATO sem jelenleg, sem a jövőben nem vesz részt az ukrajnai háborúban, a tisztek azt vitatták meg, hogy miként lehetne Taurus rakétákkal lerombolni a Krími hidat, anélkül hogy ennek következményei lennének a német hatóságokra nézve, és ehhez hány rakétára lenne szükség.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő magyarázatot követelt a német hatóságoktól a lehallgatott beszélgetésről, és kijelentette, hogy a magyarázat megtagadása egyenlő lenne a beismeréssel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?