Németország „téli fegyvercsomagot” küld Ukrajnának

Németország terjedelmes „téli fegyvercsomagot” küld Ukrajnának, ebben légvédelmi eszközök, páncélosok és lőszerek lesznek, hogy katonai téren átsegítsék a télen a kijevi vezetést – közölte kedden a német védelmi minisztérium.

A szállítmány tartalmazza a már múlt héten ígért – amerikai gyártmányú – második Patriot-üteget egy tűzvezetési ponttal, radarállomással, nyolc indítóberendezéssel, valamint több mint 60 irányítható rakétával.

Ezen felül Berlin a már meglévők mellé további Iris-T típusú német légvédelmi rakétarendszereket is küld: egy közepes, illetve egy rövid hatótávolságú változatot.

Fotó: Agerpres

A csomag részét képezi három további német gyártmányú Gepard önjáró légvédelmi löveg. A csomag légvédelmi része mintegy egymilliárd euró.

Németország emellett több mint 20 millió euró értékű támogatást készül küldeni az ukrán különleges erők megsegítésére. Ez járműveket, fegyvereket és személyes felszerelést tartalmaznak.

A tájékoztatás szerint 155 milliméteres tüzérségi lövedékekből is küldenek, valamint a következő hetekben 10 darab Leopard 1A5 harckocsi, 15 páncélozott szállító- és 20 szanitécjármű is érkezik Ukrajnába.

„Németország a jövőben is ellátja Ukrajnát azzal, amire a leginkább szüksége van, légvédelmi eszközökkel, lőszerekkel és páncélosokkal” – hangsúlyozta Boris Pistorius német védelmi miniszter.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?