Férfi kézilabda Eb: a német csapat már nagy falat volt a magyaroknak, csökkent az elődöntős esély

Szoros első félidő után végül sima vereséget szenvedett Németország legjobbjaitól a magyar férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokság hétfői játéknapján. A 35–28-ra végződő kölni meccs után Chema csapatának maradt még matematikai esélye a legjobb négy közé jutni, de minden eredménynek kedvezően kellene alakulnia ehhez az utolsó körben.

Újabb mérkőzésekkel folytatódott hétfőn a férfi kézilabda Európa-bajnokság Németországban, ahol a magyar válogatott a házigazda németek ellen lépett pályára. Korábban lejátszották a csoport másik két mérkőzését, Franicaország 33–28-ra győzte le Ausztriát, Izland pedig 35–30-ra Horvátországot.

Fotók: MTI

A mérkőzést mindkét válogatott magabiztosan kezdte. Magyar részről Bodó Richárd, a németektől pedig Julian Köster játszott igazán jól az első percekben, a gyors tempó miatt mindkét oldalon becsúszott néhány technikai hiba is. Egyik csapatnál sem volt kiemelkedő a kapusteljesítmény, negyedóra alatt tizenkilenc gól esett a találkozón, eggyel vezettek a magyarok.

Kinorr a 18. percben rosszul sikerült lövéssel találta arcon Bartuczt, akit rövid ideig ápolni kellett, a játékvezetők viszont nem ítélték szándékosnak a megmozdulást, nem követte kiállítás az esetet. A magyar hálóőr helyére Palasics érkezett, három német akció után be is mutatta első védését.

Továbbra is a rendkívül szorosan alakult az állás, egyik csapat sem tudott ellépni a másiktól. Chema Rodrigúez ezúttal nem hagyta lejárni az első félidőt időkérés nélkül, egygólos német előnynél adott taktikai tanácsokat játékosainak. A magyar csapat látványosan elrontotta a játékrész végét, eladott labdájuk után Kohlbacher szerezte meg harmadik gólját a meccsen, Palasics még védett egyet, a félidőben 18–17-re vezettek a németek.

A hazai környezetben játszó csapat jobban kezdte a második félidőt, a magyarok játékán bizonytalanság érződött. Knorr találatával először vezettek a meccsen három góllal a németek, Chemának újra időt kellett kérnie. Ancsin Gábor törte meg végül átlövésből a fehér mezesek kemény védekezését, a játék képe viszont nem változott a következő percekben.

Négygólos német előnynél a magyarok kapusukat lehozva, hét a hat ellen vezették támadásaikat, de nem sikerült csökkenteni a különbséget. Tizenkét perccel a vége előtt egyértelmű volt, hogy Lékaiéknak el kellene kezdeni közelebb zárkózni, ha pontot akarnak menteni.

Wolff egyre inkább elkapta a fonalat a német kapuban, a védekezés pedig sokkal keményebbnek bizonyult, mint az első félidőben, kevés tiszta lövőhelyzetet tudtak kialakítani a magyarok. Hét perccel a vége előtt már hat gól volt a különbség a németek javára, ezen a ponton már igazán kevés esély volt a visszazárkózásra. A meccs hajrájára végül nem maradt semmilyen izgalom, a német válogatott 35–28-ra győzte le a magyart.

A magyarok ezzel a vereséggel visszaestek a csoport negyedik helyére az ugyancsak négypontos osztrákok mögé. Bár maradt még matematikai esélyük a továbbjutásra, a győzelem mellé szükség lenne az izlandiak és a horvátok segítségére is a záró fordulóban. Lékaiék Franciaország legjobbjai ellen játszák utolsó csoportmeccsüket szerdán 19 órától.

Németország – Magyarország 35–28 (19–18)

Köln, Németország.

Vezette: Jorum L. és Kleven H (Norvégia).

Gólszerzők: J. Köster (8), J. Kohlbacher (4), J. Knorr (4), C. Steinert (4), J. Golla (4), K. Hafner (4), S. Heymann (4), R. Dahmke (3), illetve Rosta M.(6), Ancsin G. (6), Lékai M. (4), Bodó R. (4), Fazekas G. (2), Imre B. (2), Szita Z., Ligetvári P., Bánhídi B., Bóka B.

Szövetségi kapitányok: Alfred Gislason, illetve Chema Rodríguez.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?