banner_rtaOjPsr_970x250.png
banner_GInwbUkj_728x90 (1).png
banner_h7zf3gRj_300x250 copy.png

Petry-ügy: a német külügyminisztérium visszautasította a magyar kormányzati nyilatkozatokat

Visszautasította a német külügyminisztérium pénteken a Hertha BSC német labdarúgóklub által elbocsátott magyar kapusedző, Petry Zsolt ügyében tett magyar kormányzati nyilatkozatokat.

Az egyesület értékeinek nem megfelelő nyilvános kijelentései miatt elbocsátott szakember ügyében tett magyar kormányzati nyilatkozatok „teljességgel elfogadhatatlanok" – mondta Christopher Burger külügyminisztériumi szóvivő.

„A nemzetiszocializmussal kapcsolatos utalást különösképpen visszautasítjuk", méghozzá „a legnagyobb határozottsággal" – húzta alá Christopher Burger német hírportálok jelentései szerint.

Hozzátette, hogy a szövetségi kormány álláspontját a budapesti német nagykövetség ügyvivője is egyértelműen ismertette a magyar külügyminisztériumban csütörtökön folytatott megbeszélésén.

Az ifjúsági Európa-bajnok Petry Zsoltot egy a Magyar Nemzetben megjelent interjúban megfogalmazott véleménye miatt menesztették, ugyanis a kapusedző kritikát fogalmazott meg a nyugat-európai migránspolitikával kapcsolatban, és nem értett egyet Gulácsi Péter magyar válogatott kapus egyik megnyilvánulásával, amivel az úgynevezett „szivárványcsaládok” mellett foglalt állást.

A magyar diplomácia szerint megengedhetetlen, hogy valakit a véleménynyilvánítás miatt bocsássanak el állásából.

(Nyitóképen: Petry Zsolt | Forrás: Hertha BSC Twitter-csatorna)

Kapcsolódók

Kimaradt?