Fokozódik a feszültség: bekérették a moszkvai német nagykövetet a kiszivárogtatott hangfelvételek miatt

Bekérették Alexander Lambsdorff moszkvai német nagykövetet az orosz külügyminisztériumba amiatt, hogy egy nyilvánosságra került hangfelvétel szerint német katonai vezetők a Krími híd lerombolásának lehetőségét elemezték – közölték hétfőn orosz hírügynökségek.

A hangfelvétel leiratát Margarita Szimonyjan, az RT orosz állami tévécsatorna főszerkesztője pénteken tette közzé, emlékeztet az MTI.  Ennek értelmében február 19-én, vagyis éppen azon a napon, amikor Olaf Scholz német kancellár kijelentette, hogy a NATO nem vesz részt, és nem is fog részt venni az ukrajnai konfliktusban, német katonai vezetők arról tárgyaltak, hogy hogyan lehetne a Krími hidat német Taurus manőverező robotrepülőgépekkel úgy lerombolni, hogy ne járjon következményekkel Berlin számára.Illusztráció: Agerpres Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő bejelentette, hogy Moszkva magyarázatot követel Berlintől. Boris Pistorius német védelmi miniszter közölte, hogy az ügyészség vizsgálatot indíthat a kiszivárogtatás miatt.

A Krími hidat kétszer érte súlyos támadás: 2022 őszén és 2023 júliusában. Az első esetben teherautó robbant fel a hídon, másodszor pedig tengeri drónokkal támadtak a hídra. Kijev mindkét esetben elismerte, hogy köze volt a támadáshoz.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?