Pénteken megnyílik a karácsonyi vásár Nagyszebenben

A nagyományosan a nagyszebeni Nagypiac téren berendezett karácsonyi vásár november 11-étől 2023. január 2-ig várja a helyieket és a városba látogató turistákat.

A 15. nagyszebeni karácsonyi vásárra 110 kiállítót hívtak az ország húsz megyéjéből, akik termékeik széles skáláját tárják az érdeklődők elé. A hagyományos karácsonyi kézműves termékek mellett különféle gasztronómiai különlegességekkel készültek, a látogatók helyi felvágottakból, magyar finomságokból, különféle hamburgerekből is válogathatnak, közölte Nagyszeben Polgármesteri Hivatala.

A Nagypiac téren egy korcsolyapályát is felállítottak, de gyerekeknek kialakított vidámpark, turistavonat és egy óriáskerék is helyet kapott a város főterén. A Mikulás idén is fogadja a gyerekeket a műhelyében, ahová előzetesen lehet feliratkozni. A szervezők szerint az ünnepi hangulatot a Nagypiac téri épületekre kivetített képek és a vásáron fellépők teszik egésszé. A színpadon fellép majd a Neppendorfer Blaskapelle és a Heartbeats is, de az érdeklődők egy karácsonyi karaokén is részt vehetnek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?