Áldás és átok – talán így lehetne két szóban jellemezni a legtalálóbban az internetet és az általa kitáruló digitális világot. Mindez nézőpont és használati mód kérdése. Egy biztos: a világháló még a legkorszerűbb oktatási módszereket előszeretettel alkalmazó pedagógusokat is olykor dilemma elé állíthatja.

Nem csak a krétához és tollbamondáshoz szokott oktatóknak okoz fejtőrést a digitális eszközök használata. A számítógép-kezelésbe és az interneten való kalandozásba még a nyugdíj előtt álló pedagógusok is nagyjából beletanultak, a gondot sokkal inkább a források megválogatása, az információk adagolása és tálalása jelenti. És ha sikerül is megoldást találni erre a fontos kérdésre, még mindig marad egy másik, talán ennél is nagyobb: mennyit és főleg mire használja a diák az internetet? 

A net napos oldala

Reichenberger Iringó kimondottan örül annak, ha diákjai használják a világhálót. Mint mondja, az interneten való szörfözés őt is napirenden tartják. „Imádom az online lehetőségeket, hisz világszinten a legfrissebb információkhoz segít hozzá” – magyarázza. A szászrégeni Lucian Blaga Elméleti Líceum turisztikai szakán marketinget, üzleti tárgyalást, etikát és kommunikációt oktató fiatal tanárnő nemcsak a száraz anyag leadására használja a netről szerzett információkat. A gyakorlati órákon diákjaival Power Point-os bemutatók és kisfilmek megtekintése, illetve időnkénti elkészítése által igyekszik bővíteni a gimnazisták tudását, ezzel mintegy színesebbé, érdekesebbé téve az órát. A régeni középiskolai pedagógust inkább az aggasztja, hogy nem minden tanulója rendelkezik számítástechnikai eszközzel.

A térség legjelesebb magyar iskolájában tanító Székely Emese, bár más nemzedékhez tartozik, szintén hasznos dolognak tartja az iskolai internethasználatot. A Bolyai Farkas Elméleti Líceum magyar–angol szakos tanárnője szerint a világháló új életet és szempontot hozott az oktatásba. A tananyag és a könyvek nem frissülnek olyan iramban, mint ahogy az interneten lévő információk, ezért a tapasztalt oktató úgy véli, számos újdonságot éppen a világhálónak köszönhetően sikerül bemutatni diákjainak. Példaként Petőfi életrajzi adatait, pontosabban a felesége, Júlia halálának a körülményeit hozza fel. De szintén a virtuális térből gyűjtött információkból sikerült megtudni azt is, hogy Petőfi milyen jól egyengette, mai szóhasználattal élve, menedzselte költői pályáját. Ezek mind olyan látszólag lényegtelen, ám a diákok számára mégiscsak érdekes adatok, amelyekről a tankönyvek nem számolnak be. És apropó nemzeti költőnk: a bolyaisok által rendezett Petőfi-héten tartott irodalmi versenyen a gyerekek csak papíralapú szótárt használhattak. Kiderült, hogy a szervezők döntése igencsak nehéz feladat elé állította a korszerű technikához szokott benevezőket.

Pörgés, függőség, agymosás

Ennél azonban sokkal komolyabb hátulütői is vannak az internetfüggőségnek. „A világháló belekutyult az életünkbe, a gyerekek pörgésfüggők lettek. Nekünk, pedagógusoknak is nagy kihívást jelent, hisz egy újfajta szemléletet igényel. De nem ez a legnagyobb gond. A felgyorsult iram a dolgok megragadását, a téma alapos körbejárását sodorja veszélybe. A gyerekek képtelenek letelepedni egy vers mellett. A múltkor órák után az utcán összefutottam egy diákommal, aki nem emlékezett, melyik volt az a három vers, amelyről azelőtt kis idővel beszéltünk. Nem mondom, hogy ez jelenség, viszont egy olyan eset, amely aggodalomra ad okot” – hívja fel a figyelmet Székely Emese. Éppen ezért a legkisebbeket, illetve a tizedik-tizenegyedik osztályosokat tanító pedagógus igyekszik képernyő-függetleníteni az óráit, hisz, mint mondja, a gyerekek amúgy is sok időt töltenek telefonjuk vagy számítógépük előtt. „Nagy időrabló az internet” – teszi hozzá a világhálót jellemezve.

Szintén az élet olykor értelmetlen felgyorsulását látja a túlzott internethasználatban Páll Melinda, a szintén marosvásárhelyi Elektromaros Szaklíceum vallástanára. „Sokszor úgy érzem, hogy képtelen vagyok lépést tartani a diákokkal, de azt is látom, hogy olykor nekik is túl feszes ez a ritmus. És ez egy olyasvalami, amitől nem tudom őket megóvni” – vonja le a következtetést.

A pedagógus az idei tanévben meghívott egy pszichológust, aki mintegy prevencióként az internetfüggőség veszélyeire kívánta felhívni a figyelmet. „A legjobb végzős osztály diákjai szembementek a szakemberrel, és egy letartóztatott influenszerre hivatkozva, kikérték maguknak, hogy őket ne oktassa, mert ők úgyis Andrew Tate-nek és az általa terjesztett elméletekbe hisznek” – meséli Páll Melinda, aki többre számított az automatizálási szakon végző tizenkettedikeseitől. Ehhez képest a 17-18 esztendős tinik arról győzködték a pedagógust és meghívottját, hogy a szcientológiának és Tate-nek köszönhetően ők már beletanultak a pénzszerzés technikájába, mi több a közeljövőben pénzügyi tanácsadói oklevelet szereznek, hisz már belekezdek különböző tanfolyamokba.

A tanárnő csak ámult és bámult, hogy egyes fiataloknak micsoda példaképeik vannak, és miket képesek elhinni egy bűnszövetkezet működtetésével megvádolt személyről, az életről meg önmagukról. „Érettségi diplomája még nincs, de már pénzügyi tanácsadónak képzeli magát a fiatal, sőt meggyőződése, hogy neki nem is kell dolgoznia az életben, a pénz csak úgy dől magától. És milyen tanácsokkal láthat el, hisz még életében egy számlát nem fizetett a saját zsebéből?” – ezek a látszólag költői, ám pragmatikus kérdések fogalmazódtak meg a vásárhelyi tanárnőben.

A Wikipédia nem szent, a Youtube nem szűz

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy az elmondottak tükrében az interneten csüngő, és éppen valamiféle új, érdekes információ birtokába került kamaszok tesztelik-e időnként az oktatók tudását. Kivagyiságból, heccből, szórakozásból. Páll Melindának még nem próbáltak csapdát állítani a diákjai, de, amint mondja, ez még nem jelenti azt, hogy számos serdülőkorú tanuló ne lenne meggyőződve arról, hogy tizenéves fejjel többet tud a tanáránál. Székely Emesével sem fordult még elő, hogy valamelyik tanulója próbára tegye. „Ha valamiben nem vagyok biztos, nem szégyellem ezt belátni, és azt mondani, hogy gyerekek, nézzük meg az interneten” – meséli a bolyais pedagógus.

A kisebbek esetében fel sem merül, hogy vizsgáztassák a tanárt. A dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum második osztályos gyerekeiben fel sem merül, hogy kételkedjenek tanítójuk szavában. Pedig a ma már bő két évtizede pályán lévő Csatlós Erzsébet Zsófia belátja, hogy diákként fel-felhúzta egyik tanárát azzal, hogy a könyvtárban szerzett tudásával hegykén kérkedett a kipécézett pedagógusa előtt. „A szóban forgó tanár már be sem írt hiányzónak, ha nem jelentem meg az óráján, őrült, hogy nem vagyok ott, és nem hozom zavarba” – idézi fel diákkori csínytevéseit a Romániai Magyar Pedagógusszövetség Hunyad megyei vezetője. A tanítónő nem lát semmiféle kivetnivalót az internet megfelelő használata kapcsán. Osztályában ő is előszeretettel veszi igénybe a digitális tábla adottságait. Csatlós Erzsébet Zsófia viszont nem győzi hangsúlyozni, hogy az esetenként rendkívül pontatlan és felületes Wikipédiával mindenki csínján bánjon, és lehetőleg ne csak onnan próbáljon információt szerezni. Ugyanakkor a Youtube-ot sem tudja meleg szívvel ajánlani az elemistáknak, hisz ott olyasmibe is belebotlanak, ami nem nekik való.

„A gond az, hogy a gyerekek, és itt nem feltétlenül csak a kisebbekre gondolok, nem tudják eléggé okosan használni az internetet. Amikor tanulási célokra kell fordítani a világhálót, ez azoknak is gondot okoz, akik már jártasak a digitális világban” – véli a dévai pedagógus.

Szintén a kisebbek elkalandozási hajlamára figyelt fel a nyárádmenti Csíkfalva általános iskolájának felső tagozatán tanító Sándor Éva is. Vidéki környezetben azonban merőben más a helyzet, mint a városi iskolákban. A magyar irodalmat és népi kultúrát oktató tanárnő szerint a gyermekek se nem okoskodnak, se nem pimaszkodnak. „Technikailag fejlettebbek, mint a pedagógusok, mindemellett hallgatnak ránk. Falun még mindig a tanár az, aki meghatározza, a diák mit és honnan olvasson a netről” – mondja.