Öthetes csecsemőjét az országút szélén hagyta egy édesanya
Egy mindössze öthetes kislányra bukkantak a Szeben megyei Mihályfalva (Boarta) mellett a nagyselyki (Şeica Mare) önkormányzat munkatársai. Az elhagyott gyermek édesanyjának azonosítása után kiderült: szülőanyja nem akar foglalkozni a gyermekével.
A település polgármestere, Nicolae Șușa a Turnul Sfatului című helyi lapnak azt nyilatkozta, hogy épp közmunkára tartottak a környéken, amikor a furgonból meglátták az út szélén fekvő gyereket. A csecsemű vastagon fel volt öltöztetve, de a földön feküdt, mindössze egy cumisüveget hagytak mellette. Az önkormányzat értesítette a hatóságokat, melyeknek munkatársai rövid időn belül azonosították az anyát.
Az anya előszőr úgy tett, mintha nem ismerné fel a kicsit, azt mondta, nem az ő gyerekét találták meg, de amikor tudatták vele, hogy idő közben értesítették a rendőrséget, hirtelen helyrejött a memóriája és megismerte gyermekét, akit magához vett és el akart menni vele – mondta Nicolae Șușa. A rendőrség azonban időben érkezett és megakadályozta, hogy az anya kereket oldjon a gyerekkel.
A csecsemőt korházba szállították kivizsgálásra, és egészen addig ott tartják, amíg a kislány egészésgi állapota nem lesz elég jó ahhoz, hogy nevelőszülökhöz kerülhessen.
Az ügyben a Szeben megyei Gyermekvédelmi és Szociális Főigazgatóság (DGASPC) vizsgálatot indított. A hatóság egyik illetékese úgy nyilatkozott, hogy „az anya már nem szeretne gondoskodni a gyerekről, így a kislányt hivatásos nevelőszülőknél helyezik el”.
„Figyelembe véve, hogy a gyermek az elhanyagolás legsúlyosabb formájának, vagyis elhagyásnak volt kitéve, a gyerekvédelem kéri az anya szülői jogainak felfüggesztését” – közölte az intézmény képviselője.
CSAK SAJÁT