Folyamatosan csökken a gyermekelhagyások száma Háromszéken

Beérni látszanak a megelőzési és felvilágosító programok, hiszen évről évre kevesebb kisbabát „felejtenek” a kórházban a háromszéki szülők. Vass Mária, a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vezetője a háromszéki önkormányzat csütörtöki ülésén mutatta be a gyerekelhagyásra vonatkozó éves jelentését.

Míg 2005-ben még 122 csecsemőt hagytak el a háromszéki kórházakban, 2019-ben 23-at, tavaly pedig 18-at, és közülük négy kisbabát meggyőzéssel sikerült a családba visszahelyezni. További 13 újszülött hivatásos nevelőkhöz került, egy kisbabát pedig a fogyatékkal élők bentlakásos intézményében helyeztek el, számolt be Vass Mária.

Tamás Sándor tanácselnök és Vass Mária, a Kovászna megyei gyermekvédelmi főigazgatóság vezetője | A szerző felvétele

A gyermekelhagyás elsősorban a vidéki településekre jellemző, a legtöbb ilyen eset Előpatak, Zabola, Zágon és Nagyborosnyó községből volt, ezeken a településeken jellemzően nagyszámú a hátrányos helyzetű roma közösség.

A Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a SERA Alapítvánnyal közös programokat bonyolít le, amelyek a megelőzésre és felvilágosításra összpontosítanak, és fogamzásgátlókat osztanak, ezek eredményei pedig már meglátszanak. Ugyanakkor azt tapasztalják, hogy a helyi önkormányzatok szociális osztályai és a családorvosok támogatása nélkül ez a tevékenység nem tud hatékony lenni – ismertette az igazgatónő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Tamás Sándor háromszéki tanácselnök a csütörtöki „megyeinfón” rámutatott: a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság és a SERA Alapítvány három családi házat épít árvák és szociálisan hátrányos családokból származó gyerekek számára. Felidézte, hogy a három ház megépítése a „baróti cirkusz” miatt egy évet csúszott, ám végül sikerült megtalálni a befogadó településeket, így várhatóan idén ősszel átadják ezeket a Kézdivásárhelyen és Bodzafordulón épülő házakat.

Mint arról beszámoltunk, a három család típusú házat eredetileg Baróton szerették volna megépíteni, de a helyi közösség egy részének indulatos, elutasító magatartása miatt kénytelenek voltak más helyszínt keresni.

Kapcsolódók

Kimaradt?