Beszélgetés Bíró András Zsolt antropológussal, humán biológussal, a Magyar-Turán Alapítvány elnökével a magyarok keleti rokoni kapcsolatairól, a Kurultájról, az Ősök Napjáról.

– Hogyan született meg a Kurultáj ötlete, melyek voltak a csírái a rendezvénynek?

– Korábban számos hagyományőrző egyesület, kisebb-nagyobb csapat létezett Magyarországon, meg szerte a Kárpát-medencében, de igazából a hagyományőrzést nem fogta össze senki. Mert tudjuk, hogy 2010 előtt mások voltak a politikai viszonyok, olyan kormánya volt Magyarországnak, amely nem igazán támogatta az ilyen jellegű kulturális missziókat. Szerencsére 2010 után pozitív irányba fordult ez a folyamat is. Mi pedig ezeket a kisebb-nagyobb hagyományőrző csoportokat, íjászokat, lovasíjászokat, akik összejártak, igyekeztünk összetartani. Én antropológus, humán biológus vagyok és az őstörténeti kutatással foglalkozom. Ennek kapcsán a Magyar Természettudományi Múzeumban írtam akkor a szakdolgozatomat, adatbázist készítettünk antropológiai és genetikai alapon. Közép- Ázsiában is akkor, a rendszerváltás után alakultak a kapcsolatok. Sokat utaztunk, s az egyik expedíciónk során hallottunk a kis magyar törzsről. Azt már az antropológiai modell jelezte, hogy a nyelvészeti hipotézissel ellentétben, hogy nemcsak az Ural hegységig lehet a magyarság eredetét visszavezetni, hanem sokkal keletebbre kell keresnünk az őshazát. Ezért kialakítottunk kapcsolatokat Kazakisztánban, Üzbegisztánban. A modern antropológia által felvázolt modellt az utóbbi évek genetikai kutatásainak eredményei is sok pontban igazolják. Jól azonosítható kapcsolatokat sikerült kimutatni a honfoglaló népesség bizonyos mintái – Felső-Tisza-vidék, Duna-Tisza-közi régió – valamint az Altaj-vidék és a közép-ázsiai régió főleg türk eredetű népességeinek mintái között. Szintén új és érdekes eredmény az, hogy a honfoglalás kori népesség néhány csontvázából izolált DNS-minták egyértelmű kapcsolatot mutattak mind apai, mind pedig anyai ágon is a Kárpát-medencei hun elit, valamint a közép-ázsiai hun, nyugat-kazakisztáni leletek között.

Tehát a hun kori népesség egy része a Nyugati Hun Birodalom felbomlása után a későbbi lovas nomád törzsszövetségek, így köztük az onogurok és a magyarok között él tovább.

– Gondolom, hogy a híradás a kis magyar törzsről nagyon kíváncsivá tette?

– Ez nagyon érdekfeszítő kutatási téma volt. Gondolhattuk, hogy ez csak véletlen egybeesés, hogy pusztán egy név miatti hasonlóság lehet. Voltak, akik azt mondták, hogy nem is létezik ez a törzs. Végül 2006-ban elkezdtem megszervezni azt az expedíciót, amely során bejártuk az összes olyan területet, ahol ez a magyar törzs lakik. Minden férfitől vettünk genetikai mintát, szájnyálkahártya-kaparékot. Azért csak a férfiaktól, mert az ipszilon kromoszóma apai ágon öröklődik, a kromoszómának a mintázata rendkívül jellegzetes, úgy adódik át apáról fiúra, hogy szinte nem változik. Általa végig lehet kísérni az apai vonalakat. Ha két népből elég sok mintánk van, akkor össze lehet hasonlítani, hogy találkoznak-e ezek az apai vonalak, vagy nem, illetve mikor találkozhattak az időben. És nagyon érdekes eredmény jött ki: hogy ez az közép-kazakisztáni magyar törzs rokonunk. Természetesen, ma kazakok, kazakul beszélnek. Olyan ez mintha ma valaki elmenne a magyarországi Kunságba és ott magyarul beszélő, magyarokká lett kún eredetű csoportokkal találkozna. A kazak egy gyűjtő fogalom: több törzsnek az együttese.  A kazak nép, amikor megszületett a kazak birodalom, sok törzset egyesített, közöttük sok helyen szerepelnek, egyébként Üzbegisztánban is a magyar törzsek. A kutatás eredményét egy amerikai lapban, az American Journal of Physical Anthropology-ban publikáltuk: a magyarországi magyarság egy részének és a kazakisztáni, üzbegisztáni magyar törzsek tagjai nagy részének az apai vonalai találkoznak. Méghozzá egy olyan idősávban, amelyről azt lehet mondani, hogy az őseink egy közösséget alkottak valamikor. És akkor ez a kicsi törzs, amelyik kinn élnek a sztyeppén, 500 kilométerre a legközelebbi várostól csináltak egy ünnepet, hogy ők mégis egy törzs, meg van nekik rokonságuk, és akkor arra a törzsi ünnepségre, amit ők Kurultájnak neveznek, meghívtak minket is. Elmentem én, aki az expedíciót szerveztem, meg néhány ottani kazakisztáni barátom, néhány magyarországi magyar hagyományőrző, egy-két íjász is eljött, és akkor együtt ünnepeltünk.

– Ez a törzsi ünnep volt a magyarországi Kurultáj ötletadója?

– Valóban. Ott született meg az a felismerés, hogy nekünk, magyaroknak itthon nagyon sok ünnepünk van, de nincs egy olyan nagy hagyományőrző ünnepünk, amikor minden hagyományőrző együtt van, és tényleg a legnagyobb történelemformáló őseinkre, Attilára, Árpád vezérre együtt emlékezünk. És akkor jött az az ötlet, hogy tartsunk Magyarországon is egy Kurultájt. 2008-ban meg is szerveztük az elsőt. Mai szemmel nézve, ez még egy teljesen amatőr rendezvény volt, nem is hittek benne sokan akkor, firtatták, hogy mi lesz, hogy lesz. De már akkor megmutatta a magyar fellelkesedést, azt, hogy a magyar emberek szeretik a hagyományaikat, sokan vannak olyanok, akik tényleg őrzik is azokat. Már akkor több tízezren összegyűltünk. Noha egy pár hónap alatt szerveztük meg, minimális pénzből, adakozásból, tehát tényleg egy népi összefogás volt, ez ott Kunszentmiklós mellett Bösztörpusztán, a Duna–Tisza közén tartottuk. Olyan jól sikerült, hogy a végén azt mondtuk: ha minden évben nincs is annyi energiánk, meg pénzünk, hogy megtartsuk, de két évente mindig szervezzünk Kurultájt. Így indult.

– Ki vállalta a szervezést?

– Akkor még természetesen nem volt alapítványunk, de hamar felvetődött az alap1tvány gondolata, mert valakinek el kellett vállalnia, hogy összeköti a szervezési szálakat. 2009-ben hoztuk létre a Magyar-Turán Alapítványt.

– Mit takar a Turán név?

– A Turán mitologikus fogalom. A régi iráni mitológiában volt az Irán, és a Turán, utóbbi az az északi, észak-keleti országrész, ázsiai füvessztyeppe, ahol az úgynevezett nomád törzsek sokasága él. Ezzel a mitologikus fogalommal akartunk arra utalni, hogy mi a magyarságnak ezt a keleti rokonságát is felvállaljuk, és az ünnepünkön is ennek a magyar kultúrának a legrégibb rétegeit szeretnénk bemutatni, ami még úgy magyar, amint az őseink még keletről hozták. És ami szinte feledésbe merült. Mert az európai kultúránknak számos ünnepe van, könnyen megismerhetjük. A régebbi rétegeit kultúránknak már nehezebben, ezért nagyon sokan azt gondolják, hogy a magyar történelem vagy a magyar államiság a Szent Istvánnal kezdődik.

– Nem így van?

– A valóságban Szent István nem volt államalapító. Ő a keresztény állam megalapítója volt, ő megalkotott egy európai típusú keresztény államot. Na, de ezt nem lehetett volna, a Szent István-i mű sem létezhetett volna, ha előtte több mint 200 évig, nincs a magyar nagyfejedelemség. A magyar nagyfejedelemség volt az, ami rögtön a honfoglalás után, a Kárpát-medence birtokbavétele után biztosította a magyarnak az államalkotó képességet. Mert nagyon sok nagy nomád és/vagy katonai nemzet feltűnt itt-ott, utána meg eltűnt. De a magyarság birtokba vette a Kárpát-medencét, és egy olyan államot alapított, ami a mai napig megvan. Az európaiságunkat nem kell magyarázni, hiszen itt vagyunk Európa közepén több mint ezredéve. Az egész kultúránk összeépült az európai kultúrával, sőt szimbiózisban egy új műveltséget hozott létre, amely nagyon sajátos, és ez tesz minket igazán érdekessé. De van egy nagyon nagy keleti örökségünk, amiről sokan azt hiszik vagy csak azt szajkózzák, hogy az barbár kultúra, holott a Kelet egy óriási civilizációs bölcső. Az Európába megérkező honfoglaló magyaroknak olyan ötvösművészete, olyan fémmegmunkáló tudása volt, olyan fegyvereket, olyan ékszereket gyártottak, amelyre csak egy hatalmas műveltség birtokában lehetett képes.

– A műveltséget nem zárja ki, ha valaki nomád?

– Sokan félnek ettől a szótól, mert nem értik, hogy mi az volna. A nomád nem azt jelenti, hogy valaki céltalanul bolyong hanem, hogy legelőváltó gazdálkodást folytat. Az igaz, hogy aztán a nomád népek ki is rajzottak. Azért, mert a területekért, az itatókért, az egyre nagyobb legelőkért egymással is viaskodtak, és akkor egyre vonultak nyugatra, de ez nem céltalan kóborlás volt. A lovas tatár civilizáció életforma. Nem azért lakik valaki jurtában, mert nem tud egy házat építeni. Az valójában sokkal könnyebb. A jurtának a megépítése óriási ácstudást igényel, hogy a félgömbbe meghajlítsák a tetőgömböket, hogy ott aztán a tündükbe, vagy ma nem szerencsés szóval a füstkarikába ott egyesüljön. Majd azt úgy befedjék, úgy szigeteljék, hogy télen a -20-30 fokos hidegben is kiváló hajlék legyen. Aztán a Kárpát-medencében, amikor már nem kell akkora távolságokat megtenni a legelőváltó gazdálkodásért, a csapadékviszonyok is lehetővé tették, hogy kisebb területen tartsák a csordákat, szépen lassan életmódot váltottak. Mert a mindenkori magyarok praktikusan gondolkodtak. Azokat a dolgokat használták, amire szükség volt. De megőrizték azokat az elemeket, amelyeket keletről hoztak: a családi hagyományokat, a legendavilágot, amivel kapcsolódunk ma is ehhez a csodálatos keleti világhoz. A honfoglaló magyarság szervezettsége, fejlettsége, messze felülmúlta az akkori kelet-európai, közép-kelet-európai általános színvonalat. Tehát nem primitív hordaként kell őket elképzelni. Ahhoz, hogy megmaradjon, meg hogy országa legyen, ahhoz kellett az államalkotó képesség, és ahhoz, hogy ezt fenntartsa, ahhoz egy nagyon komplex kultúra. Saját ősvallásuk, hiedelemviláguk, saját írásrendszerük volt a kereszténységre térés előtt. Amikor az első Kurultájt Magyarországon megtartottuk, erre akartuk ráirányítani a figyelmet.

– Hogyan működik a Magyar-Turán Alapítvány?

– Az Alapítványnak két szekciója van. Az egyik egy tudományos szekció, abban kizárólag tudományos szakemberek dolgoznak, antropológusok, genetikusok, történészek, néprajzosok, népzenekutatók. Ők gondolják ki, ők írják az alapítvány stratégiáját. A másik a hagyományőrző szekció, ők azok, akik megvalósítják a stratégiát. Köztük vannak a jurtakészítők, a lovas íjászok és a diákok.  2010-ben már egy még nagyobb, még fejlettebb Kurultáj törzsi gyűlést tudtunk szervezni, és utána már nemcsak a kazakhsztáni magyar törzset, hanem a rokon nemzeteket meghívtuk, szinte az összes hun-türk származású nemzet ebbe bekapcsolódott. Mára ez már olyan nagyra nőtt, hogy nemcsak Magyarország, nemcsak a Kárpát-medence legnagyobb ünnepe, hanem egész Európa legnagyobb hagyományőrző ünnepe, és a hun-türk nemzeteknek is a legnagyobb közös ünnepe. 27 nemzet képviselteti magát, Azerbajdzsánon, Törökországon, Kazakisztánon, Kirgizisztánon, Üzbegisztánon át. Még azok is jönnek, akiknek nincs önálló államiságuk, mert Oroszországhoz tartozó autonóm köztársaságban élnek, tehát tulajdonképpen majdnem minden jelentősebb hun-türk nemzet képviselteti magát. A törzsi gyűlés nagyon szépen nőtt, ez beindított számtalan folyamatot a hagyományőrzésben, s talán arra vagyunk a legbüszkébbek, hogy amellett, hogy felrajzoltuk Magyarországot, nemcsak a hun-türk világ térképére, hanem a világ hagyományőrzésének térképére is, ahol most már kiemelkedő pozíciót foglalunk el, hogy összekötöttük a tudományt a hagyományőrzéssel.

– Hogyan?

– Mivel a tudományos szekciója irányítja az alapítvány stratégiáját, ezért olyan dolgokat lehet megmutatni, ami nem csak a hagyományőrzésnek a látványelemeit növeli, hanem valóban egy kulturális misszió is. Hiszen régészeti leletek alapján készítünk rekonstrukciókat, és ezek alapján szereljük fel a lovasseregeket. A lovaknak a nyergei, a lószerszámoknak a díszítése koronként ugye, változó, és megcsináltuk a hunkort, megcsináltuk az avarkort, megcsináltuk a honfoglaláskort. Amikor pedig ezek az ünnepek vannak, felépítünk egy ilyen jellegű tábort, ehhez illő seregrészek vezetik az egész sereget. Ugyanakkor még azokat a hagyományőrzőket is beemeltük, akinek erre nem lett volna módjuk, vagy lehetőségük a korhű felszerelések beszerzésére. Ezáltal nemcsak egy olyan rendezvény valósulhat meg, ahol szórakoznak az emberek, hanem amely iránymutatónak is bizonyul, és ma már egyre több olyen hagyományőrző csoport van, amely igényli az iránymutatást. Emellett tematikus kiállításaink vannak, konferenciákat szervezünk, és nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a tudományos eredmények ismertetése közérthető módon történjen, hogy az átlagember is értse, de tudományos szempontból is kifogásolhatatlan legyen. Figyelünk a Trianoni tragédia után elszakított országrészekre is. A Magyar-Turán Alapítványnak szinte több előadás-sorozata van Erdélyben, Délvidéken, Felvidéken, mint az anyaországban, és ezzel  a magyar nemzet kulturális újraegyesítését is célul tűztük. Ez az évek során egybeesett a nemzeti kormány legtöbb törekvésével is, így az utóbbi években maga a kormányzat is támogatja munkánkat. Nem azért, mert valami miatt minket egy különleges kapcsolat fűzne a kormányhoz, hanem amiatt, hogy az évek munkája során kivívtuk azt, hogy a Kurultájon több mint 200 ezer ember legye jelen. Tehát az egy nagyon jelentős közösség is.

– Nem gondolkodtak azon, hogy évente szervezzék meg a törzsi találkozót?

– Néhány évvel ezelőtt, mivel a Kurultáj kétévente van, ezért létrehoztunk egy olyan ünnepet is, aminek azt a nevet adtuk, hogy Ősök Napja. Egy nap, amikor egy-egy közösség megemlékezik a saját őseiről. Ez inkább egy Kárpát-medencei közös ünnep. Amúgy ez nagyon hasonlít egy Kurultájhoz, tehát nagy seregszemle, bemutatók, kiállítások, kézműves vásárok, zenei programok zajlanak, tehát ugyanúgy egy nagyon komplex ünnep. De amíg a Kurultáj, a magyarság és a rokon népeinek ünnepe, az Ősök Napja kifejezetten a Kárpát-medencei összefogásnak az ünnepe.

– Az erdélyi hagyományőrzők mikor kerültek kapcsolatba a Kurultájjal?

– Az erdélyi hagyományőrzők kisebb csoportjainak néhány tagjával már 2010 óta jó kapcsolatuk van, hiszen mint ahogy említettem, jártunk is ide, és a kapcsolat egyre erősödött. Erdélyből, Székelyföldről nemcsak úgy jöttek el rendezvényünkre, hogy tartottak egy bemutatót, hanem, mint  Tana Áron és sok más barátunk kijöttek, és a rendezvény előkészítésében is segítettek, részt vettek az építésben. Erdélyben reklámozták az ünnepet, hogy minél többen jöjjenek el. A barátságunk nagyon szépen alakult, egyre fejlődött, és oda vezetett, hogy felismertük: az Ősök napját regionálisan is meg kell ünnepelni. Van egy nagy központi Ősök Napja Bugacon, a Duna-Tisza közén, ahová az egész magyarság odagyűlik. De Erdély sajátos, hatalmas történelmére, meg a székely ősök történelméra alapozva úgy véltük, hogy megérdemel egy külön regionális ünnepet. Már tavaly úgy döntöttünk, hogy Bölönben, a Turán Székelyföld Egyesületünkkel együtt, más erdélyi csoportokat bevonva tartunk egy Ősök napját. Az idén ezt a rendezvényt szeretnénk most már olyan szintre növelni, ahol megmutathatjuk egész Erdélynek, hogy a magyarok képesek az összefogásra. Sőt szándékunk, hogy az erdélyi hagyományőrzőknek és a magyarországi legjobb hagyományőrzőknek a közös produkcióit is bemutassuk a közönségnek. Idehozunk egy elég komoly kiállítást, lesz majd egy óriási út, amin a hun-kori rekonstrukciók láthatók, áldozati üstök, fegyverek, ékszerek. Felépítünk egy honfoglalás korát idéző jurta tábort. Olyan lovas vetélkedőket, meg hagyományőrző sportokat szervezünk, amelyekbe a helyiek is be tudnak majd kapcsolódni. Egyrészt hasznos időtöltés a sport és a hagyományőrzés, ráadásul ebből tanulni is lehet. Most már odáig jutott, hogy Erdélynek majdnem minden régiójából van szövetséges csapatunk, de a főpartnereink a Székelyföldi Turán Egyesület, akik a legrégebben ebben részt vesznek, valamint őrajtuk keresztül megismertünk Bölönben is egy közösséget, ott pedig a Turul közösség tevékenykedik.

– Pontosan hol, mikor lesz az Ősök Napja az idén Erdélyben?

– Ezt az ünnepet most idén júliusban a székelyföldi (Kovászna megyei) Bölön község külterületén, egy szép fennsíkon tartjuk, mivel tényleg azt szeretnénk, hogy ez hagyománnyá váljon, és az egy évek alatt olyan naggyá nőjön, hogy nagy közös ünnepe legyen az egész erdélyi magyarságnak. Kétnapos lesz a rendezvény: szombaton, és vasárnap tartjuk július 8-9-én. Felépítünk egy olyan tábort, ahova akinek nincs jurtája, az kempingezni tud egy minimális kempingezési díj mellett. A rendezvény egyébként teljesen ingyenes, több mint 50 nagy program valósul meg. Egy szimbolikus parkolási díj van, azt is csak azért, hogy ne legyen felesleges autóforgalom, hogy ne tegyük tönkre az erdőt, a legelőt. Lesznek vendéglátó egységek, aki eljön, az ott tud enni, inni. Zenei programok is lesznek a színpadon néptánc bemutatók, továbbá az őskorszakhoz illő dobolós programok is, de a mai zenekarok is fellépnek, ott lesz a baróti Transylmania együttes. Egész nap zajlanak a honfoglalás- és a hunkort idéző lovas viadalok, közös felvonulások, de lesz majd íjászverseny, lesz lovasbirkózás, és számtalan olyan vetélkedő is, amelyekbe a gyerekek is be tudnak kapcsolódni: gyermeklovagoltatás, gyermekíjászat. Azt szeretnénk, hogy a családok jöjjenek ki, és úgy töltsenek el ott minél több időt, hogy érezzék ez egy élő valóság. Nem olyan, mint sok más helyen láthatjuk, hogy van egy bemutató, van valaki, aki megcsinálja, megtapsolják, azt mindenki hazamegy...

Szeretnénk, hogy az ide messziről jött közösségek ismerjék meg egymást, ünnepeljenek együtt, legyen a bölöni Ősök Napja az erdélyi összefogásnak új kovásza.

(Illusztrációk a Magyar-Turán Egyesület elnökének engedélyével)