Nem kér a fizetésemelésből Arad polgármestere

Călin Bibarț, Arad polgármestere szerdán bejelentette, hogy nem fogja megemelni saját maga és alpolgármesterei fizetését, mert „ez egy olyan időszak, amikor óvatosabban kell bánni a közpénzekkel”.

A polgármester szerint jobb helye is van a pénznek | Fotó: Az aradi városháza Facebook-oldalaAz elöljáró azt mondta, a béremelések helyett ötmillió lejt csoportosított át a fizetésekre elkülönített keretből, hogy az Arad Megyei Sürgősségi Kórháznak adja a város.

„Amint láthatták, nem növeltem a fizetéseket, hanem elvettem belőlük. (...) Megtagadom a béremelés aláírását a magam és az alpolgármester kollégáim számára. Ez egy olyan időszak, amikor óvatosabban kell bánni a közpénzekkel” – fogalmazott. Azt is hozzátette, egyelőre 2023-ra sem tervez béremeléseket a polgármesteri hivatal vezetősége számára.

A képviselőház döntő házként fogadta el kedden a 2022/115-ös sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó törvénytervezetet azzal a módosítással, hogy a közalkalmazottaké mellett nő a polgármesterek, alpolgármesterek, a megyei tanácsok elnökei és alelnökei, valamint a polgármesteri hivatalok dolgozóinak a fizetése is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?