Megszavazták a közalkalmazotti fizetések növelését

Döntő házként elfogadta kedden a képviselőház a 2022/115-ös sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó törvénytervezetet azzal a módosítással, hogy a közalkalmazottaké mellett nő a polgármesterek, alpolgármesterek, a megyei tanácsok elnökei és alelnökei, valamint a polgármesteri hivatalok dolgozóinak a fizetése is.

A jogszabályt 168 képviselő támogatta, 79-en ellene szavaztak, négyen tartózkodtak.

A sürgősségi rendelet szerint idén augusztustól a közalkalmazottak fizetése a 2017/153-as bértörvényben 2022-re előirányzott összeg és a 2022 júliusi fizetésük különbségének egynegyedével emelkedik.

A képviselőház megszavazta, hogy november elsejétől emelkedjék a helyi választottak bére is. Az elfogadott módosító indítvány szerint a polgármesterek, alpolgármesterek, a megyei tanácsok elnökeinek és alelnökeinek a fizetését a 2019-es helyett a 2021-es országos bruttó minimálbér alapján számolják ki.

Az USR az Alkotmánybírósághoz fordul. Újra megtámadja az alkotmánybíróságon a helyi választottak béremelését is előíró jogszabályt a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) - jelentette be kedden Cristian Seidler képviselő. A 2022/115-ös sürgősségi rendeletet jóváhagyó tervezetet kedden fogadta el döntő házként a képviselőház azzal a módosítással, hogy a közalkalmazottak mellett emelkedik a polgármesterek, alpolgármesterek, illetve a megyei tanácsok elnökeinek és alelnökeinek a fizetése is.
Cristian Seidler emlékeztetett arra, hogy a parlament korábban már elfogadott egy hasonló törvényt, amit az USR megtámadott az alkotmánybíróságon, és a taláros testület jogosnak találta az ellenzéki párt kifogásait. 'Ezt a törvényt is meg fogjuk támadni az alkotmánybíróságon, mert ugyanúgy alkotmányellenes' - mondta az USR képviselője.

A képviselők ugyanakkor törölték a szenátusban korábban elfogadott módosító indítványt, amely szerint november elsejétől nőtt volna a törvényhozók illetménye, illetve a parlament, a Törvényhozói Tanács, az Elnöki Hivatal alkalmazottainak és kormányfőtikárságon dolgozók egy részének a fizetése. A tervezet vitáján a Románia Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselői bírálták a helyi választottak béremelését, a kormánypártok politikusai pedig azzal érveltek, hogy diszkrimináció lenne, ha nem részesülnének fizetésemelésben.

Az AUR elnöke, George Simion felszólalásában elmondta, hogy szerinte a jelenlegi időszak nem alkalmas a helyi választottak bérének növelésére. Emlékeztetett arra, hogy ma Romániában nagyon sokan 1500 lejes fizetésből vagy 1000 lejes nyugdíjból élnek. Az USR-s Oana Ţoiu pedig azzal vádolta a koalíciót, hogy fontosabbnak tartja az amúgy is magasabb bérű köztisztségviselőket a minimálbér alatti jövedelemből tengődő személyeknél.

Az RMDSZ frakcióvezetője, Csoma Botond szerint a törvény módosítása egy régóta fennálló méltánytalanságot orvosol. „Nem szabad különbséget tenni a központi és a helyi közigazgatás között. Nem szabad a polgármestereket, alpolgármestereket, alelnököket és megyei tanácselnököket kiátkozni és bemocskolni. Nem szabad (...) az embereket a helyi önkormányzatokkal szembeállítani, mert ezzel nem oldunk meg semmit” – jelentette ki a politikus.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) frakcióvezetője, Alfred Simonis emlékeztetett arra, hogy a polgármesterek és az alpolgármesterek béremelésének köszönhetően a polgármesteri hivatalok alkalmazottainak a fizetése is emelkedik, ami szerinte hatékonyabbá teszi az önkormányzatok működését

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?