Iohannis nem tartja igazságosnak, hogy elsőként a törvényhozók kapjanak béremelést

Klaus Iohannis államfő a szenátus által elfogadott, a közjogi méltóságok és a helyi választott tisztségviselők fizetésének emeléséről szóló tervezet kapcsán pénteken kijelentette, nem tartja igazságosnak, hogy elsőként ők részesüljenek béremelésben.

„Néhány nappal ezelőtt azt mondtam, hogy tekintettel arra, hogy az infláció elég magas, észszerű a fizetések és a nyugdíjak emelése, természetesen annyival, amennyit a büdzsé megenged. Azt azonban nem tartom igazságosnak, hogy a közjogi méltóságok és a helyi választott tisztségviselők elsőként részesüljenek fizetésemelésekben; mi következhettünk volna később is a sorban” – fejtette ki az államelnök.

Kép forrása: presidency.rom

A szenátus első házként szerdán a közjogi méltóságok és a helyi választott tisztségviselők fizetésének emeléséről szóló tervezetet fogadott el 92 támogató és 22 ellenszavazattal, négy tartózkodás mellett. A módosító indítvány kezdeményezői, Turos Lóránd és Fejér László Ödön RMDSZ-es szenátorok szerint az intézkedés a „jelenlegi méltánytalanságokat” hivatott felszámolni. Sebastian Burduja kutatásért és digitalizálásért felelős miniszter csütörtökön kijelentette, hogy nem támogatja a törvénytervezetet. A képviselőház a döntő fórum az ügyben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?