Nem Kézdivásárhely lesz Románia ifjúsági fővárosa, de Székelyföldé igen

Kézdivásárhely idén megpályázta a Romániai Ifjúsági Fővárosa címet a 2023-as évre, sikerült a döntőig eljutniuk, rajtuk kívül Krajova (Craiova) és Zsilvásárhely (Târgu Jiu) képviseltette magát, végül a rangos kitűntetést Zsilvásárhelynek ítélte oda a zsűri. A győztes város 50 000 eurós díjat kap, és 2023. január 1. és december 31. között viseli a Románia Ifjúsági Fővárosa címet. A szervezők nem hagyják annyiban a kezdeményezést, ezért eldöntötték, hogy legyen Kézdivásárhely Székelyföld első ifjúsági fővárosa.

Augusztusban Kézdivásárhely Önkormányzata megpályázta a Románia Ifjúsági Főváros címet a 2023-as évre. A program célja a fiatalok aktív bevonása a döntéshozatali folyamatokba oktatási, kulturális és egyéb, az ifjúságot érintő témákban. Az egy év alatt különböző projektek, programok és események megvalósítását ösztönzi a cím.

Portálunknak Szöllősi Tamás, a projekt koordinátora elmondta, hogy hosszabb folyamat volt ez, mint ahogy az emberek gondolnák.

„Még 2011-ben, amikor Erasmus-diák voltam, ellátogattam Antwerpenbe, ami akkor épp Európa Ifjúsági Fővárosa volt, akkor ismertem meg az egész történetet, és akkor fogalmazódott meg bennem, hogy milyen jó lenne egy ilyen projektben részt venni és milyen jó lenne, ha Kézdivásárhely is részese lehetne. Aztán 2015-ben, amikor Kolozsvár volt Európa Ifjúsági Fővárosa, volt lehetőségem részese lenni az egésznek, az alatt rengeteget tapasztaltam, ami jól jött a jelenlegi pályázáshoz, majd 2020-ban Bokor Tibor polgármester úrral egy beszélgetés során eldöntöttük, hogy megpályázzuk a Románia Ifjúsági Főváros címet” – mondta Szöllősi.

Ehhez elindítottak egy átfogó konzultációt, Kézdin FiatalON címmel, amely az alapját adta a pályázatnak. Rengeteg partner volt, aki az ügyük mellé állt, hisz az egész közösség számára fontos egy ilyen cím.

„Tudtuk, hogy ez egy Dávid és Góliát harca, hiszen két nagyon erős és nagy várossal voltunk versenyben. Volt, akinek már tapasztalata is volt, ebben, hiszen már volt a döntőben. De összességében azt tudom mondani, hogy mi derekasan álltuk a sarat. Mindenen csapat, város, ügyes volt, és ezúton is gratulálunk Zsilvásárhelynek, hogy elnyerték a címet” – egészítette ki a koordinátor.

A kézdivásárhelyi önkormányzat közleményében olvashatjuk, hogy a pályázó szervezetek, valamint a kézdivásárhelyi önkormányzat kezdeményezte a székelyföldi megyékkel annak a tárgyalási folyamatnak az elindítását, amely 2022-ben lefekteti a szabályrendszerét a Székelyföldi Ifjúsági Főváros címnek, szakértők bevonásával közösen hozzák létre a feltételrendszert, amelynek eredményeként az eddigi munkát 2023-ban valóra is válthatják, Kézdivásárhelyen szervezve meg az első Székelyföld Ifjúsági Főváros programsorozatot.

„Az eredményt elfogadjuk, de azt a munkát, amit eddig befektettünk, tovább fogjuk vinni; a sok programot, amit elterveztünk feltett szándékunk megvalósítani” – értékelte a verseny döntését Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere.

A céhes város alpolgármestere a kezdetektől lelkes támogatója és segítője a pályázatnak, a közleményben a következő gondolatokat fogalmazta meg: „A fiatalok közvetett és közvetlen módon is a közösségeink motorjai. Ők azok, akikért nap mint nap dolgozunk, hiszen a jövőt nekik és velük közösen építjük. A döntőbe jutás rengeteg munkával járt és sok értékes tapasztalatot szerzett a városunkat képviselő csapat, ezért azt vállaljuk, hogy 2022-ben a székelyföldi intézményi rendszer kiépítésében, majd 2023-ban itthon, Kézdivásárhelyen, a konkrét megvalósításban is zászlóshajója leszünk a programnak. Legyen Kézdivásárhely Székelyföld első ifjúsági fővárosa.”

Jelenleg még folynak az egyeztetések a Székelyföld Ifjúsági Főváros cím módszertanáról, de a kezdeményezők célja, hogy minél több általunk tervezett dolgot meg tudjanak valósítani, esetleg kicsit áttervezve.

Tartják az eltervezett irányvonalakat is: Y(our) Time – használjuk ki az időt és erősítsük meg az ifjúsági mozgalmakat, Y(our) Future – képezzük a fiatalokat, legyünk innovatív, fentartható, fiatalbarát város, Y(our) Society – vonjuk be a fiatalokat a döntéshozatalba, készítsük őket föl a 2024-es választásokra, Y(our) Nature – környezettudatosság, Y(our) Culture – mutassuk meg kultúránkat, tehetségeinket széles körben, Y(our) Health – figyeljünk a fiatalok testi és lelki egészségre, sportok népszerűsítése.

„Természetesen az itt felsoroltak csak az alappillérek, ezeket rendezvényekkel, találkozókkal, fórumokkal, konferenciák, szórakozási és sportolási letőségekkel kell feltöltenünk, hogy színes, pörgős évet szervezhessünk a város és Székelyföld fiataljai számára” – tette hozzá Szöllősi.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?