Milyen a három legnagyobb Hargita megyei önkormányzat autóparkja?

Székelyudvarhely, Csíkszereda és Gyergyószentmiklós polgármesteri hivatalainál érdeklődtünk a jelenlegi autóparkjuk összetételéről, megnéztük hol, milyen járműveket használnak és milyen célra, továbbá azt is, hogy a mostani mandátummal milyen gépkocsikkal bővítették autóállományukat. A összehasonlításból kiderült, Udvarhely mondhatja magáénak a legtöbb hivatali járművet, és az új személygépkocsik beszerzésében is az élen jár.

2016 augusztusában kisebb botrányt kavart Székelyudvarhelyen, amikor az akkor újonnan megválasztott városvezetés „elrettentő példaként” mutatott rá a város tulajdonát képező, speciálisan felszerelt Toyota Hilux terepjáróra. Mint mondták, a gépkocsi nem volt eltitkolva, ám sokan nem tudtak róla, és a rendeltetése sem volt világos. A szóbeszéd szerint a korábbi polgármester, Bunta Levente magáncélra, vadászatai alkalmával használta a terepjárót.

„Nincs szüksége a városnak egy olyan haszongépjárműre, amely nincs használatban és csak ritkán veszik elő” - nyilatkozta akkor Orbán Balázs városi tanácsos, megjegyezve, hogy a város birtokában akadtak még olyan személyautók, amelyeknek nem volt világos a rendeltetésük. Az önkormányzati testület akkori, EMNP-MPP-s többségi frakciójának helyettese által elmondottak szerint 2016-ban az udvarhelyi városháza gépkocsiparkja az említett terepjáró mellett a következő járművekből állt: 3 Dacia Logan, 1 VW Passat, 1 Nissan Navara, 1 Dacia pick-up és 1 Mercedes Viano mikrobusz.

A polgármesteri hivatal autóparkja legutóbb tavaly áprilisban, a 2021-es évi költségvetés bemutatásakor került szóba, amikor az önkormányzati testület RMDSZ-es frakciója kifogásolta, hogy az udvarhelyi városvezetés bevételkiesésre hivatkozva előbb adót emel, majd a „közteherviselés jegyében” bevásárol személygépkocsikból. (A tavalyi költségvetésben 2 Dacia Sandero Stepway és 1 Dacia Logan megvásárlása szerepelt, összesen 226 ezer lej értékben.) „Ha valamin lehet csökkenteni, azok a hivatal működési költségei. Például nem látjuk szükségesnek három személygépkocsi megvásárlását a hivatalon belül, az erre szánt összeget másra is lehet költeni” - fogalmazott akkor Szakács Tibor, RMDSZ-es frakcióvezető.

Udvarhelyé a legtöbb autó

Székelyudvarhely, Csíkszereda és Gyergyószentmiklós polgármesteri hivatalainál érdeklődtünk a jelenlegi autóparkjuk összetételéről, a járművek rendeltetéséről, és arra is rákérdeztünk, hogy melyek azok a gépkocsik, amelyeket a jelenlegi mandátumban vásároltak. A kapott válaszokból kiderült, hogy a három önkormányzat autóparkja közül a székelyudvarhelyié a legnagyobb, flottája 20 járműből áll, ezek többsége személygépkocsi. Ennek ellenére, a kapott információk alapján a város vezető emberei nem rendelkeznek külön szolgálati autóval, „általában” használnak egy-egy adott gépkocsit. A polgármester egy Skoda Octaviát, az alpolgármester egy VW Passatot, a városmenedzser pedig egy Dacia Sanderót (2021), de ezeket a járműveket más célokra is igénybe veszik: ügyintézésre, személyszállításra, delegációk esetében.

A hivatal műszaki igazgatósága egy Dacia Logant és egy Dacia Dustert (2021) használ ügyintézésre, a hivatali és az alintézmények számára szükséges fuvarozásban (például meghívottak szállítására), továbbá egy Dacia Dustert terepmunkára.

Zörgő Noémi sajtófelelőstől megtudtuk, hogy két Dacia Logant a hivatal alintézményei vettek át, egyet a Haáz Rezső Múzeum, egyet pedig a Helyi Rendőrség.

Ami a haszongépjárműveket és munkagépeket illeti, egy Dacia pick-up-ot a közmunkások foglalkoztatásában, szállításában használnak, egy Daewoo Nubira tartozik az urbanisztikához (terepmunkában segíti őket), egy Toyota Hilux (az úgynevezett vadászkocsi) a mezőgazdasági osztály használatában van terepmunkához. Egy Mercedes Vianót pedig a delegációs utazásokhoz veszik igénybe, illetve rendszeresen besegítenek vele az alintézmények személyszállítási igényeinek kielégítésében. Egy Nissan Navara a városgazdálkodási részleg munkáját segíti, ugyancsak ide tartozik a munkálatoknál használt markoló.

A műszaki igazgatósághoz a következő járművek tartoznak: egy 10 tonnás MAN, amelyet a munkálatoknál használnak, egy Ford és egy VW haszongépjármű (platós autó), amelyeket anyagszállításban, munkálatoknál vesznek igénybe, egy UTB traktor, egy Universal traktor és egy Irum traktor (2021). „Ez utóbbit tavaly vásároltuk. Tartozik hozzá kaszáló modul és érkezik egy úgynevezett rézsű kasza is, így idéntől a zöldövezetek kaszálását már nem csak kézi erővel tudjuk végezni. Szintén a műszaki igazgatósághoz tartozik két nagy utánfutó, amelyek a munkálatoknál és különféle nagyobb tárgyak (például faházak) szállításában használunk” - közölte Zörgő Noémi. Hozzáfűzte, hogy rendelkeznek öt elektromos rollerrel is (kettő a beruházási igazgatóság, kettő a műszaki igazgatóság, egy pedig a vagyongazdálkodási osztály munkáját segíti), amelyek a tavaszi–őszi időszakban a város közti gyors ügyintézést, terepre való eljutást teszik lehetővé.

Csíkszeredában a haszongépjárművek dominálnak

A csíkszeredai városháza gépkocsiparkját 16 jármű és egy utánfutó képezi – közölte velünk a megyeszékhely vezetősége. A város polgármestere, két alpolgármestere és városmenedzsere „saját” szolgálati autóval rendelkezik. Ezek egy 2008-as évjáratú VW Passat, két 2018-as évjáratú Dacia (egy Sandero és egy Logan), valamint egy új Toyota Corolla, utóbbit még a korábbi városvezetés rendelte meg, de a kifizetés már a mostani mandátumban történt.

További hat, 2016 és 2018-as évjáratú jármű (2 Dacia Dokker, 2 Renault Master, egy Renault Traffic és egy VW Transporter) a különféle szakosztályok, főként a városgazdálkodási osztály tevékenységét segíti, mint közölték, pontosan behatárolt, hogy kik vezethetik.

A többi jármű (3 Renault Master, egy Dacia Dokker, egy Valtra traktor, egy JBC buldoexkavátor + egy Jumber utánfutó) a városi kertészet munkáját szolgálja. A Valtra traktor az egyetlen jármű, amelynek beszerzése teljesen az új városvezetéshez fűződik.

Gyergyószentmiklós: 17 jármű és két utánfutó

A gyergyószentmiklós önkormányzatának tulajdonában 17 jármű szerepel, 6 személygépkocsi, 5 haszongépjármű és 6 munkagép. A város polgármestere egy Ford Mondeót használ, az alpolgármester pedig egy Dacia Dustert. Két Skoda Octaviát a polgármesteri hivatal alkalmazottai használnak szükség esetén. A helyi rendőrségnek két autója van, egy Dacia Duster és Dacia Logan (2021).

Az önkormányzathoz tartozó mellékgazdaság munkatársainak rendelkezésére a következő haszongépjárművek állnak: 1 Toyota Hilux (erdő- és legelőgazdálkodás), egy Suzuki Jimny, 1 „ládás” VW Transporter, 1 csukott VW Transporter (2021) és egy VW Caddy (2021). Az autóparkhoz tartozik még 2 U650-es traktor (+ 2 utánfutó), egy CBX3-as ásó- és rakodógép, egy földgyalú (gréder), egy 7 tonnás henger és egy 1,5 tonnás aszfalthenger.

Kapcsolódók

Kimaradt?