Menekülttáborokat hoznak létre a határmenti megyékben

Vasile Dîncu védelmi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy az Ukrajnával határos megyékben a menekülteket fogadó központokat hoznak létre. A tárcavezető szerint egyelőre nincs „jelentős menekültáradat”.

„Egyelőre hat vagy hét határ menti megyében nyitunk központokat a menekültek fogadására. Amennyiben szükség lesz rá, számíthatunk más uniós országok támogatására is, a jelenleg Románia területén állomásozó katonai egységeknek is vannak a menekülthullám kezelésében jártas szakembereik” – nyilatkozta Dîncu a Digi 24-nek.

Hozzátette, eddig nem tapasztaltak jelentős menekültáradatot, de az előkészületeket megtették. A miniszter arról biztosított, hogy nincsenek jelei egy fegyveres konfliktus kibontakozásának Románia területén.Fotó: Agerpres/EPA

A határrendészet közölte: normális körülmények között zajlik a forgalom minden határátkelőhelyen a román–ukrán határon, a román hatóságok felkészültek arra, hogy szükség esetén kiegészítsék személyzeti állományukat.

A határrendészet utasította az alárendelt struktúrákat, hogy erősítsék meg a határellenőrzést és fokozott felügyeletet rendeljenek el Románia határain. A határátkelők maximális kapacitással működnek, szükség esetén pótolják a személyzeti állományukat – közölte az intézmény, amely arra kéri a polgárokat, hogy csak hivatalos forrásból tájékozódjanak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?