Megrázó kegyetlenség: hónapokon át kínozták a Nagyváradon meggyilkolt nőt és a testvérét

Szörnyű részletek derültek ki a nagyváradi gyilkosság kapcsán: a 31 éves áldozatot nem pusztán halálra verték, hanem előtte húgával együtt kínozták.

Kegyetlenséggel elkövetett, minősített emberölés és kegyetlenséggel elkövetett emberölési kísérlet gyanúja miatt kérték a nagyváradi gyilkosság ügyében őrizetbe vett három személy előzetes letartóztatását szerda délután a bíróságon. A törvényszéki ügyészség szóvivője, Cristian Ardelean tájékoztatása szerint a kórbonctani vizsgálat alapján az áldozatot éheztették, őt is és a kórházban ápolt húgát is rendszeresen bántalmazták.

Mint korábban írtuk, a holttestet kedd reggel találták meg az Őssi negyedben egy, a Prima tömbház mellett leparkolt utánfutóban. A 31 éves Tóth Henrietta élettelen testét egy bőröndbe rejtették, miután gyakorlatilag halálra verték. Ugyanakkor 28 éves húgát, Tóth Renátát egy tömbházlakásban találták meg súlyos sérülesekkel, alultápláltan szállították kórházba, legalább 30-40 napig ápolásra szorul. Nemcsak egy személyt gyanúsítanak a kegyetlen bűncselekmény elkövetésével, hanem hármat: a 31 éves Alin Omuțot, annak 24 éves élettársát, Roxana Galt, valamint a 28 éves Duca Erikát. Ők mind Omuț Szőllős (Nufărul) negyedi tömbházlakásában éltek, mint ahogyan a két áldozat is.

Fotó: képernyőmentés/Bihoreanul

„A két áldozat fizikai és lelki bántalmazásnak volt kitéve, rossz körülmények között, a lakás mosdójában tartották őket. Nem adtak nekik enni, kénytelenek voltak a tömbház körüli szemetesládákban ételmaradékot keresniük. A kórházban lévő áldozatot közel két héten át éheztették  (sajtóértesülések szerint megtalálásakor a testsúlya alig haladta meg a 30 kilogrammot - szerk. megj.). A vádlottak felrótták nekik, hogy nem keresnek elég pénzt, úgy tűnik, emiatt is bántalmazták őket” – mondta Ardelean.

Azt is megerősítette, hogy Alin Omuț volt az, aki a 112-es segélykérő számon bejelentette, hogy az utánfutóból bűz terjeng és beszélt a nő húgáról is, de az nem egyértelmű, hogy ezt milyen okból tette. Tény viszont, hogy amikor az Őssi városnegyedben lévő lakásban rátaláltak a fiatal nőre, az a mosdóban volt összeesve, nagyon rossz állapotban.

A Bihoreanul beszámolója alapján a hatóságok megerősítették azokat az információkat, amelyek szerint a két áldozat, és a lakásban élő harmadik nő postituált volt, de egyelőre még nem terjesztették ki az eljárást emberkereskedelemre és lányok futattására.

A hatóságok gyanítják, hogy Tóth Henrietta június 8-án hunyt el, a Szőllős negyedbeli lakásban verték halálra. Holttestét akkor rejtették el a bőröndben, és csak két nappal később szállították el abba a parkolóba, ahol később rátaláltak. Az utánfutót a gyanúsított bérelte és egy taxival vontatták el a parkolóba, miközben mindhárom gyanúsított a gépkocsiban ült.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?