Hivatalos: megtalálták a két éve eltűnt sportlövőbajnok maradványait

Hivatalossá vált, hogy megtalálták a két éve eltűnt Andreea Rabciuc maradványait egy olaszországi elhagyatott farmon – számolt be a Digi24.

Fotó: Andreea Rabciuc Facebook-oldala

A csontvázat januárban találták, nagyjából egy kilométerre attól a helytől, ahonnan a volt román sportlövőbajnok eltűnését jelentették. A DNS-vizsgálat megerősítette, hogy a 27 éves korában eltűnt fiatal nő az áldozat. Az még egyelőre nem tudni, hogy az elhagyatott farmon gyilkolták-e meg, ugyanakkor párja ellen emberölés gyanúja miatt zajlik eljárás.

Emlékezetes, hogy tavaly nyáron egy római építkezésen talált csontvázról gondolták, hogy Rabciucé lehetett, akkor viszont a DNS-teszt megerősítette, hogy nem az egykori válogatott sportolóra bukkantak.

A fiatal nő, mint ismeretes, 2022 márciusában tűnt el. Akkor már Olaszországban élt, utoljára egy montecarrottói bulin látták, ahonnan egyedül távozott, miután összeveszett a párjával. Próbálta telefonon elérni Spanyolországban tartózkodó édesapját, de végül csak üzenetet tudott küldeni, amelyben azt mondta: bajban van és segítségre van szüksége. További részletek viszont nem derültek ki az ügyben és a rendőrség sem bukkant a fiatal lány nyomára. Eltűnése kapcsán már akkor is a volt a barátja volt a fő gyanúsított, ő azonban azóta is ártatlannak vallja magát az ügyben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?