Szabadon engedték az ügyészek a Bukarestben meggyilkolt kislány anyját

Kihallgatták és szabadon engedték pénteken az ügyészek annak a 12 éves kislánynak az anyját, akit a gyanú szerint meggyilkoltak és egy bukaresti lakásban egy kanapé tárolódobozába rejtettek.

A nőt korábban Spanyolországban fogták el a spanyol hatóságok, majd kiadták Romániának.

A bukaresti törvényszéki ügyészség tájékoztatása szerint a pénteki többórás kihallgatás során a nő összefüggő vallomást tett, és semmi nem utal arra, hogy köze lenne a bűncselekményhez. Így az ügyészek szabadon engedték, ő jelenleg tanú az ügyben.

Fotó: Pixabay

Közben élettársa, Ilie-Marcel Serbuc ellen nemzetközi elfogatóparancsot adott ki az Europol, amelynek a körözési listáján a „veszélyes” bűnözők között szerepel.

A műanyag zsákba csomagolt, oszlásnak indult holttestet szombaton találta meg egy bukaresti lakás tulajdonosa, miután az albérlői elhagyták az ingatlant. A fővárosi törvényszéki ügyészség hivatalból eljárást indított az ügyben, és a holttestet az Igazságügyi Orvostani Intézethez (INML) szállították. Az itt végzett genetikai vizsgálat nyomán kiderült, hogy a holttest egy 12 éves, erőszakos halált halt lányé. Úgy tudták azonosítani, hogy a genetikai profilját összehasonlították az apja genetikai adataival.

A lány eltűnését korábban a biológiai apja jelentette. A lány az anyjával és annak élettársával élt Bukarestben, egy negyedik kerületi tömbházlakásban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?