Sokkoló bűntény: gyerek holttestét találták egy kanapé tárolóládájában

Tizenkét éves lány holttestére bukkantak Bukarest egyik negyedik kerületi lakásában, egy kanapé tárolóládájába rejtve

A műanyag zsákba csomagolt, oszlásnak indult holttestet szombaton találta meg a lakás tulajdonosa, miután az albérlői elhagyták az ingatlant. A fővárosi törvényszéki ügyészség hivatalból eljárást indított az ügyben, és a holttestet az Igazságügyi Orvostani Intézethez (INML) szállították, ahol megállapították, hogy az áldozat erőszakos halált halt.

Illusztráció: Pexels

Hétfőn még olyan információk jelentek meg a médiában, miszerint egy nő holttestét találták meg a kanapé tárolóládájában, az INML által végzett genetikai vizsgálat nyomán azonban kiderült, hogy a holttest egy 12 éves kislányé. Úgy tudták azonosítani, hogy a genetikai profilját összehasonlították az apja genetikai adataival – közölte az ügyészség, hozzátéve, amint új információkra derül fény, közzéteszik ezeket, ha indokoltnak vélik.

A gyerek szülei elváltak, az apa május elején jelentette a kislány és a anya eltűnését. A rendőrség az asszony élettársát gyanúsítja a gyilkossággal, de a férfit nem találják.

A gyerek édesanyját kedden reggel azonosították a spanyol hatóságok, miután a bukaresti rendőrséget nemzetközi riasztást adott ki. A román rendőrségnek információi voltak arról, hogy a halott lány édesanyja és élettársa több mint egy hónapja elhagyta az országot, ezért az Europolon keresztül segítséget kértek a felkutatásukhoz. A nőt a spanyol rendőrség fogja kihallgatni a bukaresti hatóságok megbízásából, ha szükséges, eljárást indítanak, hogy hazaszállítsák. A kislány apját, aki bejelentette a nő és a gyermek eltűnését, a rendőrség kihallgatja.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?