FRISSÍTVE: Holttestet találtak Nagyvárad mellett – lánytestvére gyilkolhatta meg a férfit

Egy holttestet találtak csütörtök reggel a Váradszentandrást Nagyváraddal összekötő út mentén a mezőn.

Illusztráció | Fotó: Pixabay

Az új összekötő útról van szó, amelynek mentén – pár száz méterre a megyeszékhely melletti település lakott övezetétől – felfedezték a holttestet. Ez kivilágított térség, építkezés is zajlik a közelben, ahol csütörtök délelőtt a rendőrautókat láttuk leparkolva az út mentén.

A nyomozószervek egyelőre nem adtak részletes tájékoztatást az esetről, de a helyi sajtó úgy tudja, hogy egy 43 év év körüli szentandrási férfi az áldozat. A halál pontos okának megállapításához még várnak a boncolás eredményére, de nem zárták ki az idegenkezűséget. A gyanús körülmények között bekövetkezett haláleset kapcsán a Bihar megyei törvényszéki ügyészség eljárást indított. A Bihoreanul információi szerint a nyomozók átnézték a térfigyelőkamerák felvételeit, amelyeken feltűnt az áldozat is, egy másik személy társaságában.

FRISSÍTÉS: A Bihar megyei lap úgy tudja, hogy az áldozat három lánytestvérével együtt élt egy váradszentandrási tömbházlakásban. Nézeteltérés alakulhatott ki közöttük, amelynek következtében az egyik testvére megfojtotta egy darab kötéllel. A Bihoreanul információi szerint a nőt őrizetbe vették, kihallgatása során pedig beismertette a gyilkosságot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?