Megnyílt a vadonatúj lunaforrási sípálya Szatmár megyében

A lunaforrási (Luna Șes) sípálya projektje közel két évtizede vette kezdetét, most azonban véget ért a várakozás, és vasárnap hivatalosan megnyílt a pálya.

Amint a Maszolon megírtuk, január 21-től, vasárnaptól minden nap 9 és 16 óra között várja a sízőket Szatmár megye sípályája Lunaforráson.

A beruházás ugyanis a Szatmár Megyei Tanács és az Avasfelsőfalui Polgármesteri Hivatal együttműködésével valósult meg. Nem véletlen az avasi kisváros szerepvállalása: a pálya a Gutin-hegység nyugati lejtőin, a Kisköves-csúcs (1200 m) lábánál és a Tálna patak felső folyásánál található, 8,5 km-re Avasfelsőfalu városától.

Fotók forrása: Szatmár Megye Tanácsa

A lunaforrási üdülőövezet kiépítése valamikor a 2000-es évek elején vette kezdetét, akkor elég nagy érdeklődés volt a kiparcellázott területek iránt. Az évek folyamán szálláshelyek és éttermek nyíltak meg a térségben, ám ezek elsősorban nyáron üzemeltek jobb hatásfokkal, lévén, hogy a sípályára várni kellett.

Először a sífelvonó épült meg, ám ezt követően számos akadály került a projekt megvalósítása elé. A legnagyobb gond az volt, hogy a pálya túl veszélyesre sikeredett, emiatt egy, a pálya szomszédságában található erdő egy részét területcserével hozzácsatolták, így szelídítve a lesiklás nehézségén.

Hosszú idő kellett, míg megépült a hóágyúknak muníciót biztosító gyűjtőtó, majd a felvonó is felülvizsgálaton esett át, és adminisztratív jellegű gondokkal is megküzdöttek a projekt lebonyolítói.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?