Az 1989-es forradalom hőseire, mártírjaira és áldozataira emlékeznek ebben az időszakban Romániában. Vannak az eseményeknek azonban olyan szereplői, akiket nem sokan ismernek. A romániai rendszerváltás évfordulóján  olyan személyt kerestünk fel, aki pontosan 35 évvel ezelőtt, ezen a napon maga is megsérült a forradalom forgatagában, Csíkszeredában. Azóta sem tekinti hősnek magát, ezért nem is áll(t) szándékában juttatásokat igényelni. Mégis, kétségtelen, hogy áldozat, mint ahogy az is, hogy nagyon sokan hasonló helyzetben kikérik maguknak a forradalmár státuszt. A csíkcsicsói Kopacz Zoltán a szerencsés véletlennek köszönheti, hogy életben maradt, miután egy vasúti milicista kétszer rálőtt. Barátja, munkatársa, György László nem volt ilyen szerencsés: életét vesztette ugyanannak a milicistának a fegyvere által, és ő a csíkszeredai forradalmi események egyetlen halálos áldozata.

Amikor eldöntöttem, hogy cikket írok az 1989-es forradalom 35. évfordulójára, az volt a célom, hogy megismertessem György László csíkcsicsói mozdonyvezető-segéd történetét, akit december 22-én, egy pénteki napon egy vasúti milicista lőtt le a csíkszeredai állomáson. Kutakodásomban első lépésként nem jártam teljes sikerrel, mert hamar megtudtam, hogy a 25 éves György László egyetlen fivére körülbelül fél évvel később szintén elhunyt. Egyiküknek sem volt még családja. Rövid időn belül pedig a szüleik is meghaltak. Nem tudhatjuk biztosan, de az előzmények ismeretében elképzelhető, hogy ők maguk sem tudták túltenni magukat a két fiú elvesztésén. Nem voltak tehát közeli rokonok, akiket felkereshettünk volna, hogy a fiatalon elhunyt mozdonyvezető-segédről érdeklődjünk.

„György László életének 25. évében, országunk véres napján, 1989. december 22-én, tragikus körülmények között szerető szíve megszűnt dobogni. Drága halottunk földi maradványait 1989. december 25-én, karácsony napján, délután 3 órakor helyezzük örök nyugalomra a csíkcsicsói temetőbe. Drága jó gyermekünk, testvérem! Elrabolt tőlünk a kegyetlen halál életed legszebb éveiben. Távozásod örök sebet hagyott bánatos lelkünkben. Isten fogadja be halhatatlan lelkedet az örök boldogság honába” – olvasható a gyászjelentőjében.

A csíkszeredai forradalmi események egyetlen halálos áldozata tehát a csíkcsicsói temetőben nyugszik, nem szerveznek az emlékére koszorúzást, nincs katonai díszzenekari megemlékezés. A tizenegy Hargita megyei halálos áldozat közül ő az egyetlen, akit nem nyilvánítottak hősi halottnak. A milicistát – aki a halálos lövést leadta rá – az események után áthelyezték az ország másik szegletébe, de nem sokkal később vasúti rendőrként visszatért Csíkszereda közelébe, a csíkcsicsói állomásra. Soha nem kellett elszámolnia tettével, mert megállapították, hogy önvédelemből cselekedett. De van még valaki, akivel sorsuk, ha csak egy pillanatig is, de összefonódott. Az a valaki Kopacz Zoltán, akire szintén rálőtt ez a milicista, két helyen sebesítette meg akkor. Vele beszélgettünk a 35 éves évfordulón. 

De mi is történt pontosan azon a pénteki napon az állomáson?

15.30 körül futott be Csíkszeredába a Brassó irányából érkező vonat, amelyen a hargitai megyeszékhelyen dolgozó, délutáni váltást kezdő alcsíki munkások többsége utazott. A felcsíki munkásokat szállító, ellenkező irányból érkező vonat már bent volt, ezért sokan voltak az állomáson. De nemcsak az ingázó munkások miatt volt nagy a tömeg, hanem azért is, mert ekkor már javában zajlottak a forradalmi események. A környező falvakból sokan hírét vették, hogy Szeredában is elindult valami: az emberek az utcán gyülekeznek, a megyei rendőrőrsön az ablakon dobálják ki az iratokat és meggyújtják azokat. Egyszóval euforikus hangulat lett úrrá a városon. Ezért is ült vonatra a két barát és kolléga, György László és Kopacz Zoltán Csíkcsicsóban: kíváncsiak voltak, mi történik a városban, hiszen a diktátorházaspár éppen azelőtt nem sokkal menekült el Bukarestből.

Kopacz Zoltán elmondása szerint az Alcsík felől érkező vonattal egy csíkszentsimoni fiatalokból álló csoport érkezett meg hangoskodva az állomásra, közöttük valaki részeg is volt. A két vasúti milicista lekényszerítette az ittas állapotban lévő szentsimoni férfit a vonatról, és behurcolták az állomáson található kis rendőrségi épületbe. Erre felháborodott a tömeg, és kitört a zavargás: lefeszítették a rendőrőrs ajtajáról a védőrácsot, hogy kiszabadítsák a társukat. Kopacz Zoltán szerint, ha nem lett volna a forradalom, a két milicista biztosan megverte volna és meg is büntette volna a részeg férfit.  

„Az állomáson akkor is abban a kicsi bódéban volt a vasúti milícia. Amikor mi odakerültünk, a rácsot már lefeszítették, az ajtót mi törtük be, a két milicista bent volt. Aztán az egyik kiszökött, és lövöldözni kezdett. Nekem a felkaromat lőtte át, a lapockám alatt jött ki az egyik golyó. A másikkal a lábamat lőtte keresztül. Kiáltottam a kollegámnak, hogy ügyeljen, mert lőnek ránk, és ahogy lehajolt, körülbelül két méterről rá is lőtt a milicista: felül, a kulcscsontnál ment be a golyó a májába, belső vérzésben halt meg a kórházban. Már akkor kitudódott, hogy Temesváron mi történik, ezért a rendőrök is meg voltak ijedve. Isten nyugtassa, édesapám éppen akkor jött hazafelé Brassóból, mert ott teljesített szolgálatot. A vonatban volt ő is, amikor ránk lőttek a vasúti milícia ajtajánál. A vállamat nem is találta el olyan súlyosan, mert még az ing sem volt véres, de a lábamon valamilyen eret eltalált, rengeteg vért vesztettem. Rendesen cserzett a vér a lábamból. Aztán leestem a lábamról, jött a mentő, és vittek a kórházba” – ismertette a részleteket Kopacz Zoltán, akinek rokonai vért kellett adjanak a kórházban, annyira súlyos állapotban volt.

Mint mondta, a kiérkező mentősök – „akkor még kombi Dacia mentők voltak” – három személyt szállítottak kórházba: a két csíkcsicsói fiatalt – őket elsőként –, majd a másik milicistát, aki nem használta a fegyverét. 

Amikor a rendőr lövöldözni kezdett, a tömegben majdnem mindenki a földre vetette magát. A másik rendőr pedig menekülőre fogta, de azok a feldühödött csíkszentsimoniak, akik közül az ittas személyt bevitték az őrsre, elkapták a rendőrt és megverték, így ő is kórházba került. Kopacz Zoltán később azt hallotta, hogy miután őket kórházba szállították, a lövöldöző rendőr pedig elmenekült, az őrizetlenül maradt rendőrségi épületet kifosztották, megrongálták.

„Bekerültünk a sürgősségire. Az orvos másnap reggel jött, és a szalvétában megmutatta a golyót, amelyiket a kollégám májából vették ki. Egyidősek voltunk, ő is itt lakott Csicsóban. Jó, rendes fiú volt, nem volt helytelen. Jó dolgos volt, ő is és a szülei is” – mesélte György Lászlóról Kopacz Zoltán.  

Nem akart hasznot húzni abból, hogy lövést kapott

Az akkori hangulatról mesélve úgy fogalmazott: mindenki várta a jobbat, kicsivel jobbat, mint amilyen addig volt, „mert akkor mindenért sorba kellett állni, most nem kell mindenért sorba állni, mert minden van, csak pénz nincs” – fogalmazott.

Mint mondta, a rendszerváltás után megkeresték, hogy menjen el Bukarestbe, szólaljon fel a parlamentben, egy rádiótól is felkérték, hogy nyilatkozzon, de ő nem akart a nyilvánosság elé állni. „Aztán jöttek Szeredából is még, kérdezték, hogy miért nem megyek el, és intézek magamnak segélyt – mert meg voltam lőve –, amit kapnak ezek a forradalmárok, de aztán nem járkáltam sehova.” 

Azt is kifejtette, hogy nem bánta meg, hogy a rendszerváltást követően eljött a vasúttól. A lövöldöző milicistát áthelyezték Medgidia közelébe, de nem sokkal az események után visszajött Csíkcsicsóba, és folytatta munkáját vasúti rendőrként. „Én így távolról találkoztam is vele, de olyan csúf szemekkel nézett rám. Látásból korábban is ismertem, mert a vasúti milíciától ismertem mindenkit. Még dolgoztam egy darabig az állomásnál, de egy milicista állandóan a nyomomban volt, ezért nem akartam én akkor sehol felszólalni, el is jöttem aztán a vasúttól” – mondta.