A tévéműsor, amely a táncházmozgalomra épült – Kaláka-találkozó Csíkszeredában

A közel félévszázados tévéműsor, a Kaláka felelevenítésére gyűlnek össze Csíkszeredában március 23-án 13 órától.

A Kaláka egy csaknem félévszázados tévéműsor, amely a táncházmozgalomra épült, és a Román Televízió Magyar Adásának egyik legjelentősebb műsora volt. A három év, 1977. november 21. és 1980. október 24. között elkészült kilenc adásnak mindmáig meghatározó jelentősége van abban, hogy a résztvevő több száz középiskolás diákkal több százezer néző figyelmét ráirányította az erdélyi/romániai magyarság szellemi és tárgyi örökségére. Együtt tapasztalták meg a néphagyományok megtartó erejéhez való lelki kötődést. A Kaláka – kimondatlanul – szembefordult a ‘70-es évek közepétől erősödő, a nemzeti tudatot kioltani szándékozó romániai kultúrforradalommal – áll az Erdélyi Hagyományok Háza közleményében.

Négy év alatt kilenc Kaláka műsor készült el, Erdély közel 30 nagy múltú középiskoláját és szinte minden jelentős néprajzi tájegységet felvonultatva. A rendezvények közel 1000 résztvevőt és sok szakembert mozgósítottak. A felvételek helyszínei között volt Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda, Beszterce, Rugonfalva. Sokan, akik akkor részt vettek ebben a mozgalomban, és abból táplálkoztak, ami ott létrejött, ma meghatározó személyiségei kultúrának. Közösségépítők, akik tudják, hogyan kell a múlt értékeinek felhasználásával jövőt építeni. 1980-ban megszűnt a műsor, öt évvel később az adás is.

Az első kalákás találkozóra az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány marosvásárhelyi székhelyén került sor 2023. április 20-án. Már évekkel ezelőtt megszületett egy könyv kiadásának ötlete is, amely a Kaláka által elindított, valamint az általa megerősített mozgalomnak a történetét hivatott feltárni az elérhető források, a korabeli sajtó, a résztvevők emlékei, kallódó fotó– és videóanyagok, mélyinterjúk alapján. Tudni– és tudatni szeretnék, hogy akik részt vettek benne, a későbbiekben hogyan kamatoztatták saját életükben azt a szellemiséget. A feldolgozatlan tévékritikákon, az erdélyi táncházmozgalom kapcsán elhangzott hivatkozásokon kívül kevés elemző írás született erről a kultúrtörténeti eseményt teremtő tévésorozatról.

Az első találkozást több is követte Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön, most pedig Csíkszeredába hívják mindazokat, akik részt vettek a műsor elkészültében, vagy bármiféle képpen kötődnek hozzá. Az előzőekhez hasonló beszélgetésre hívják a csíki közönséget, ahol a meghívottak szintén a Kalákák aktív résztvevői lesznek: András Mihály, Bíró István, Györfi Pál, Horváth Pali, Kalapáti Jolán, Lakatos Péter, László Csaba, Pávai István, Szabó Györgyi, Szilágyi Gödri Ildikó, Zakariás Erzsébet.

A beszélgetés moderátora Csinta Samu újságíró és Simonffy Katalin televíziós műsorszerkesztő lesz. Az esemény március 23-án 13 órától kezdődik a csíkszeredai Művelődési Ház Hunyadi László Kamaratermében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?