Még mindig nincs minden tanintézménynek iskolapszichológusa – Több mint ezer gyermek is juthat egy szakemberre

Van-e iskolapszichológus minden oktatási intézményben, akihez fordulhatnak a gyerekek, azok után, hogy tavaly országosan 1200 szakembert alkalmazhattak? Ennek jártunk utána két székely megyében. Jelenleg szakemberenként 600 gyermek az előírás. Hargita és Kovászna megyében jelenleg akár több mint ezer gyermek is juthat egy szakemberre, és ritka, hogy egy iskolai tanácsadóhoz csak egy intézmény tartozzon, ahol ő folyamatosan jelen tud lenni. Iskolai tanácsadó tanár a hivatalos megnevezés és nem iskolapszichológus, mivel tevékenysége szélesebb körű, és nem is feltétlenül pszichológusi. 

Tíz iskolai tanácsadói állást hirdethettek meg tavaly tavasszal a Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központban, ennyit tölthettek be, de még legalább harmincra lenne szükség a megyében – mondta el a Maszolnak Szabó Irén Ottilia igazgatónő.

A tanügyminisztérium alárendeltségébe tartozó megyei nevelési tanácsadó központok alkalmazhatnak pszichológus, szociálpedagógus, szociológus, szociális munkás szakembereket az iskolai tanácsadó tanár pozíciókra, és ezek a szakemberek látogatják a tanintézményeket részben és egyebek mellett iskolapszichológusi feladatokat is ellátva.

 „A minisztérium is úgy ígérte, hogy – figyelembe véve a megyei igényeket –, szakaszosan fogja ezeket az állásokat biztosítani, azaz évente próbálja bővíteni mindaddig, amíg teljesül a legújabb, 2021-es törvény előírása, ami szerint legtöbb 500 gyerek juthat egy tanácsadó tanárra. Amennyi szakemberünk most van, az semmiképp nem elég” – fejtette ki az igazgatónő.

Illusztráció | Fotó forrása: Pexels

A Hargita megyei központnak jelenleg 94 szakembere van: 74 iskolai iskolai tanácsadó, valamint 20 logopédus. A szakembereik mintegy fele pszichológus végzettségű, és vannak szociálpedagógusok, pedagógusok és szociológusok, mert ezekkel a diplomákkal el lehet foglalni az állást. Legtöbbjükhöz két-három intézmény is tartozik.

Leterheltek a széleskörű tevékenységgel

„Még mindig nagyon leterheltek, mert nagyon széles az a problémakör, amivel foglalkoznak: bullying-esetek, szülő-gyerek kapcsolat, konfliktusok kezelése, prevenciók, még néha fejlesztő foglalkozást is vállalnak – mert fejlesztő pedagógus sincs elég a megyében, de osztályfőnöki órákon is részt vesznek, módszertani körökön, szülői értekezleteken. Tulajdonképpen három nagy csoporttal folyamatosan kell tartaniuk a kapcsolatot: a diákokkal, szülőkkel, pedagógusokkal”– magyarázta el működésüket az igazgatónő.

Illusztráció | Fotó forrása: Pexels

Mivel ilyen széleskörű a tevékenységi körük, sok esetben van olyan, hogy úgymond várólistára kell valakit tenni, hiszen a napi feladatokon túl, mindig vannak krízishelyzetek is: egy öngyilkossági kísérlet, vagy egy abúzus, ami mindig prioritás. Amikor az udvarhelyi tragédia történt [ 2023.decemberében a Tamás Áron Gimnázium bentlakásában történt falomlás – szerk.], akkor a megye minden szakembere ott volt jelen” – folyatta Szabó Irén Ottilia. 

Illusztráció | Fotó forrása: Pexels

Hozzátette, ha helyzet van, és megkeresik a központjukat, akkor az iskolai tanácsadóhoz irányítják, viszont ha annál sürgősebb, akkor a kollégái a központban is vállalnak egyéni tanácsadást. 

Heti egy nap

Olyan iskolai tanácsadó, akinek egy intézmény a munkapontja, nagyon kevés van. „Olyan kolléga is van, aki minden nap más intézményben dolgozik, akár más helységben is. Többnyire egy városi, nagyobb iskolához csatoltunk egy-két falusi iskolát, hogy őket is be tudjuk venni. Olyan helység is van, ahol a tanácsadó heti egy nap van jelen. Csak a nagyobb létszámú iskoláknál –mint például a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola, ahová több mint 800 gyerek jár – tud a tanácsadó jelen lenni heti négy-öt napot” – magyarázta el az igazgató. A programjuk az igények függvényében változik, egyéni tanácsadást pedig személyesen lehet egyeztetni. „Van olyan kolléga, aki délelőtt tud dolgozni, van, aki délután fogad, a szülők például általában délután tudnak menni. Általában hetente más órarendet függesztenek ki” – mondta el Szabó Irén Ottilia. Heti egy óra a fogadóórájuk, amikor elsősorban időpont-egyeztetések történnek személyesen, de van olyan, hogy szünetben vagy órák után keresik meg a diákok a szakembert.

Illusztráció | Fotó forrása: Pexels

„Próbálkoznak. Száz százalékban nem sikerül” – válaszolta az igazgatónő arra a kérdésre, hogy mennyire sikerül minden igénylőt fogadniuk. Nagyon változó, mennyit kell várnia egy diáknak, ha a szakemberhez fordul. „Erre nincs recept, hisz van olyan, akinek három alkalmas beszélgetés megoldja a problémáját, és akkor utána arra az időpontra máris valakit be lehet tenni. Van olyan gyerek, aki egész évben folyamatosan jár a tanácsadóhoz” – magyarázta Szabó Irén Ottilia.

Nem pszichológusi szolgáltatás a cél

„A törvény szerint pszichopedagógiai tanácsadás az iskolai tanácsadó tanár feladata” – szögezi le rögtön Szőcs Levente, a Kovászna Megyei Nevelési Tanácsadó és Erődforrás Központ igazgatója, amikor az iskolapszichológusokról kérdezzük, hangsúlyozva, hogy a közbeszédben iskolapszichológusként emlegetett szakemberek feladatköre valójában nem teljesen pszichológusi.

„Se időnk, se jogi keretünk nincsen arra,hogy ilyen egyéni, mély, terápiás tevékenységet folytassunk a iskolában. Inkább azok a problémát tartoznak a mi munkaköri leírásunkba, amelyek valamilyen szinten az oktatáshoz kötődnek: legyen az teljesítmény miatti szorongás, tanulási zavarok, iskolai bántalmazás, stb. Nagyon sokrétű, egyéni és kiscsoportos, valamint nagycsoportos tevékenységeket folytatunk. Ezek a tanárok azért vannak – az én percepciómban –, hogy az iskolákban a diákok jólétét, életminőségét javítsák, a beilleszkedéstől kezdve egyebekig, de valójában nincs két egyforma tevékenységi kör, sok flexibilitást igényel ez a feladat” – magyarázta el Szőcs Levente.

Illusztráció | Fotó forrása: Pexels

Szerinte nem az a szerepe az iskolai tanácsadónak, hogy egy teremben ülve várja a diákokat, hanem aktív részese az iskola életének. „Ott van, amikor valami krízis helyzet van, szóba áll a gyerekekkel. Fogadja a szülőket, ha hozzá fordulnak, esetleg behívja őket egy beszélgetésre, próbálja rávezetni őket egy problémás gyerek esetében, hogy esetleg vigyék el szakvéleményezésre, mert mi diagnózist nem állíthatunk fel. Ezenkívül megyei programokat koordinál,  például erőszakmegelőzés terén. Karriertanácsadással, pályaorinetációval is foglalkozunk” –mondta el a Kovászna megyei központ vezetője. Utóbbira fektetnek egyre nagyobb hangsúlyt.

Háromszéken a megyei nevelési tanácsadó központ 57 szakemberéből 37 iskolai tanácsadó és 13 logopédus. Tavaly húsz új kollégát alkalmazhattak. Három állás a logopédusoknak szólt, 17-re pedig iskolai tanácsadók jelentkezhettek.„Van, ahol elég, van, ahol még kellene, de hivatalosan azt tudom mondani, hogy az idei tanévtől Kovászna megyében sikerült a törvényes keretek szerinti lefedettséget elérni. Korábban tanácsadónként 800 gyermeket szabott meg a törvény, jelenleg 600 az elvárás. Egy nagy iskolában, mint a Székely Mikó Kollégium több mint ezer gyermekre jut egy iskolai tanácsadó, de például vannak olyanok, ahol 530-ra jut egy szakember. Vidéken kevés gyerek van, 250 vagy akár 66, mint Kommandón, de egy héten egyszer egy iskolai tanácsadó oda is eljut. Legtöbb négy iskola, ami egy tanácsadóra jut” – magyarázta el Szőcs Levente.

A megyei központ pszichológusai segíthetnek

Mint mondta, számunkra az volt a prioritás, hogy minden intézménybe eljusson egy iskolai tanácsadó, és ugyan a nagy iskolákban túl sok a diák egy emberre, de ahogy Hargita megyében is, itt is besegíthetnek a nevelési tanácsadói központhoz tartozó pszichopedagógiai központjuk pszichológusai, akik szintén fogadnak gyerekeket. „Oda súlyosabb, speciálisabb esetekkel fordulhatnak. Vagy van olyan, hogy a szülők szégyellik az iskolába bemenni, nem akarják, hogy lássák a többiek, tanácsadóhoz jár a gyerekük. A pszichopedagógiai központban olyan szakembereinek vannak, akik egy-egy területen nagy tapasztalattal rendelkeznek” – magyarázta el Szőcs, hogyan próbálják megoldani, hogy minden igénylő diák és szülő segítséghez jusson.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?