László Attila: Ritkán láttam ennyit hazudó kormányt

Élesen bírálta az Alexandru Rafila vezette egészségügyi minisztériumot László Attila, a szenátus egészségügyi bizottságának a titkára az Erdély Tv 24plusz című műsorában. Szerinte a jelenlegi hatalom szőnyeg alá söpri az egészségügy problémáit.

„Ritkán láttam ennyit hazudó kormányt. Csak kapkodtam a fejem, amikor a költségvetésről beszéltünk. Egyrészt a sajtóban mindenki arra volt büszke, hogy mennyivel nő az egészségügyre szánt összeg, az előttünk levő tervezeten pedig az szerepelt, hogy mínusz 23,6 százalék” – fogalmazott László Attila.

Az RMDSZ egészségügyi szakpolitikusa kiemelte, a rendszer diagnózisának a felállítása már rég megtörtént, a szövetség javaslatára több olyan törvényt elfogadtak, amely gyógyír lehetne a bajokra, azokat azonban nem alkalmazzák a gyakorlatban. Meglátása szerint emiatt hamarosan sokasodó egészségügyi és társadalmi problémákkal kell szembenézni az Romániában.

„Most lenne alkalmunk, hogy hozzáigazítsuk az állami infrastruktúrát azokhoz a helyzetekhez, amelyek be fognak következni. A társadalmunk öregszik, átalakul, szép lassan a dekrétesek is befizetőkből felhasználókká válnak. Ennek eredményeképpen az elkövetkezendő öt évben nagy valószínűséggel meg fog duplázódni az onkológiai betegek száma, nagy valószínűséggel meg fog duplázódni a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők száma, meg fog háromszorozódni a cukorbetegek száma, és sorolhatnánk tovább a különböző, nem fertőző népegészségügyi problémákat okozó betegségcsoportok sorát. Bár most a PNRR révén lehetőségünk van kezelni az egészségügyet, azt látom, hogy még mindig papíron vannak a különböző lépések” – jelentette ki a 24plusz-ban László Attila. Emlékeztetett arra, hogy amikor a politikai alku részeként a 49 pontos kórházlistát 27-re szűkítették, kiderült, hogy tizenkettő esetében tarthatatlan a határidő.

„A jelenleg hatalmon lévő kollégák szőnyeg alá söprik azt a tényt, hogy képtelenek ezt a helyzetet kezelni. És ha ez így folytatódik, akkor nagy valószínűséggel az egészségügyre szánt összeg 80-85 százalékát vissza kell majd küldenünk” – figyelmeztetett László Attila. Rámutatott, 6-8 évre van szükség ahhoz, hogy a szakmán belül elérjük azt a kritikus tömeget, amely elfogadja a változást. „A legfontosabb az lenne, hogy a politikum eldöntse mit akar. Harminc éve képtelenek vagyunk eldönteni, hogy mit akarunk és milyen lépéseket kell megtenni, függetlenül attól, hogy ki a miniszter, ezeket a lépéseket kell követni. Soha nem jutottunk el oda, hogy egy ilyen 6-8 éves időszakot elindítottunk volna és konzekvensen követtünk volna” – hangsúlyozta az RMDSZ egészségügyi szakpolitikusa a 24plusz-ban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?