Lasconi: az alkotmánybíróság döntése törvénytelen és erkölcstelen

„Elítélem azt, ami ma történt, szerintem tönkretették mindazt, amit az elmúlt 35 évben megvalósítottunk (…) Az Alkotmánybíróság döntése törvénytelen és erkölcstelen, tönkreteszi a demokrácia lényegét, a szavazást” – reagált Elena Lasconi péntek délután, miután az alkotmánybírák érvénytelenítették az államfőválasztás első fordulójának eredményeit.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnökjelöltje, aki a második fordulóra készülődött a Facebook-oldalán közölt videófelévétel szerint folytatni kellett volna a választási folyamatot, tiszteletben kellett volna tartani a polgárok akaratát, függetlenül attól, hogy a döntésük tetszik-e vagy sem.

Elena Lasconi csalódott a CCR döntésében | Fotó: Agerpres

Úgy fogalmazott, hogy szerinte a román állam lábbal tiporta a demokráciát, gazdasági válságba és anarchiába sodorta. Szerinte a felelősök megfizetnek majd ezért, de most szabad választás kell elejétől a végéig, ő pedig biztos abban, hogy megnyerni.

„Tudom, hogy nyertem volna és nyerni fogok, mert a román nép tudja hogy harcolni fogok értük, egyesíteni fogom őket egy jobb Románia érdekében, nem fogom cserben hagyni a demokráciát” – hangoztatta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_EY6qCwSh_300x250.1b.jpg
banner_RrosXSMx_970x250.5a.jpg
banner_1xHqgGl2_728x90.1a.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?